Bíró Attila: kész a taktika

Ötméteresekkel jutott tovább az ausztrálok ellen a negyed-döntőben a magyar női vízi-labda-válogatott, amely a mai (17.20) elődöntőben az USA-val találkozik.Bíró Attila Európa-bajnok együttese négygólos hátrányt dolgozott le az ausztrálok ellen.

Ötméteresekkel jutott tovább az ausztrálok ellen a negyed-döntőben a magyar női vízi-labda-válogatott, amely a mai (17.20) elődöntőben az USA-val találkozik.

Bíró Attila Európa-bajnok együttese négygólos hátrányt dolgozott le az ausztrálok ellen. Először 6:6-nál, majd 8:8-nál jöttek föl döntetlenre a magyarok, s mivel több gól nem esett, ötméteresek következtek. A magyarok részéről mindenki belőtte a büntetőt (Bujka, Kisteleki, Keszthelyi, Czigány és Antal Dóra is), míg az asztrálok részéről Knox csak a kapufát találta el, ezzel 5:4-gyel a magyarok jutottak tovább.

„Igyekeztem végig beszélni, kiabálni, hergelni magamat. Amikor kiegyenlítettünk, úgy éreztem, hiába haladunk fej fej mellett, valahol ott volt a levegőben, hogy talán mi ezt jobban megérdemeljük. Az ötösöknél már nagyon jól éreztem magam. Gangl Edinával azt beszéltük a vízben, hogy ki hova lő, illetve azt, hogy ha három-négyet belőnek, akkor cserélünk, hátha megzavarja őket. Jó volt, hogy támogatott!” – nyilatkozta az 1:3-as állástól szerepet kapó cserekapus, Kasó Orsolya.

Bíró Attila a mutatott játékkal nem volt elégedett, de a csapat tartását dicsérte. „Gratulálok a játékosoknak, mert 0:3 és 1:5 után is meg volt a lelkierejük és a tartásuk, amivel vissza tudtak jönni. Saját magunkat rángattuk ki abból a gödörből, amibe beleraktuk magunkat – mondta Bíró. – A mérkőzés második felében már jobban játszottunk, ott már nem érdemeltünk volna vereséget, szerintem a döntetlen igazságos volt, az ötméteres pedig már lutri. Ugyanakkor biztos voltam benne, Peking és London után most nem kaphatunk ki.”

Az 50 éves szakembernek már tegnap készen volt a haditerve, amivel szerinte meg lehet fogni az amerikaiakat a mai elődöntőben. „Mi vagyunk az egyik olyan csapat – nem sok van, kettő, maximum három –, amely képes lehet megszorítani vagy megverni őket. Megvan a fejemben a taktika, amivel remélhetőleg meg tudjuk szorítani őket, de ahhoz egy jóval felszabadultabb játék szükséges, és nem férnek bele ilyen 0:3-as periódusok” – jegyezte meg Bíró.

A magyarok a csoportban sima 11:6-os vereséget szenvedtek az USA-tól, de a játékosok szerint ez nem mérvadó. „Az ausztrál válogatott hasonló stílusban játszik, mint elődöntős ellenfelünk, szóval van remény” – mondta Garda Krisztina, Bujka Barbara pedig hozzátette: „Az amerikaiak ellen van veszíteni valónk? Mert szerintem nincs. Nekik meg van. És pont ez lehet a győzelmünk kulcsa!” (MTI, waterpolo.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?