Benčík három gólja

Pozsony. Kínlódtak, sokáig kínlódtak a ligetiek a szegényes, gondolatsilány játékot hozó mérkőzésen.

Pozsony. Kínlódtak, sokáig kínlódtak a ligetiek a szegényes, gondolatsilány játékot hozó mérkőzésen. Hiába mentek, rohantak állandóan előre, nem tudták helyzetig megjátszani a labdát, ötlettelen, erőre épülő támadásaikból hiányzott a meglepő elem, a szellemesség, így szimpla, könnyen kiszámítható kombinációik nem járhattak sikerrel, a fegyelmezetten, okosan futballozó sereghajtó ellen. Az első félidőben mindössze egyetlen labdájuk tartott kapura. A nézők közül valaki be is kiabálta a labdarúgók felé, mutassanak valamit, már csak azért is, mert szépen kisütött a nap a hideg vasárnap délelőttön. Sokáig nem és nem sikerültek a „mutatványok”. Ilyen rossz meccset nem láttunk még a ligetben. A Dubnica jól védekezett, és dicséretére legyen mondva, a hazaiak rohanós futballozását hárítva az ellentámadásokkal is megpróbálkozott.

Csak a szünet utáni kétszeres csere következtében lett élénkebb (de nem jobb) a fölényben játszó hazaiak offenzívája. És tulajdonképpen két percen belül eldőlt a mérkőzés. Előbb Benčík, a védelem mögött lecsapott egy „eltévedt” labdára, s védhetetlenül lőtt a hálóba; utána Kováč kapus nem tudta megtartani Desiatnik lövését, és Benčík ismét a hálóba talált. Később még akadt egy-két lehetőség a vendéglátók előtt, de nem tudtak ezekkel élni. Ismét unalmassá vált az összecsapás, csak labdakergetés zajlott a pályán – minimális elképzeléssel. Itt-ott csipkedni kezdték magukat a vendégek, a legszorgalmasabb Straka volt, kijátszott helyzetek után háromszor is veszélyeztette Lipčák kapuját. Ám fokozatosan elfogyott az erejük, s a 90. percben Benčík harmadik góljával beállította a végeredményt. (T. V.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?