Barrichello 2. sikere

Nürburgring. Kettős Ferrari-sikerrel zárult a Forma–1-es Európa Nagydíj. A brazil Rubens Barrichello nyert a négyszeres világbajnok, Michael Schumacher előtt. A harmadik a finn Räikkönen (McLaren-Mercedes) lett.

Rubens Barrichello remek formában versenyzettReuters-felvételSokáig úgy tűnt, hogy a BMW-Williams pilótái megőrzik az időmérő edzésen megszerzett pozíciójukat. De Barrichello végül nagy csatában az élre vágott a német Ralf Schumacher és az első helyről induló kolumbiai Juan Pablo Montoya elé. A harmadik körben a Schumacher testvérek küzdelméből Michael került ki győztesen, így ekkor már a Ferrari versenyzői vezették a németországi futamot. Húsz körrel később kellemetlen helyzetbe került a négyszeres világbajnok: túlságosan gyorsan érkezett az egyik kanyarba, kipördült, de folytatni tudta a versenyt. Volt még egy izgalmas jelenete a futamnak: a negyedik helyért csatázó Montoya és Coulthard az egyik kanyar után összecsapott, a kolumbiai megpördült, s eltalálta a másik autó elejét. Az ütközés miatt egyik pilóta sem folytathatta a versenyt. A célig már nem változott a sorrend, így Barrichello pályafutása második futamgyőzelmét aratta. Először 2000. július 30-án a hockenheimi Német Nagydíjon diadalmaskodott. Ezúttal nem ismétlődött meg az ausztriai botrány, a Ferrari vezetői nem szóltak bele a végeredménybe, pedig két pilótájuk a futam utolsó harmadában szorosan egymás mögött autózott.

VÉGEREDMÉNY: 1. Barrichello 1:35:07,426 ó; 2. M. Schumacher 1:35:07,720; 3. Räikkönen (finn) 1:35:53,861; 4. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 1:36:14,389; 5. Button (angol, Renault) 1:36:24,369; 6. Massa (brazil, Sauber-Petronas) egy kör hátrány.

A Forma–1-es vb állása kilenc futam után, pilóták: 1. M. Schumacher 76, 2. R. Schumacher 30, 3. Montoya (BMW-Williams) 27, 4. Barrichello 26, 5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 26, 6. Räikkönen 11. Konstrüktőrök: 1. Ferrari 102, 2. BMW-Williams 57, 3. McLaren-Mercedes 37, 4. Renault 14, 5. Sauber-Petronas 9.

RUBENS BARRICHELLO: „Fantasztikus verseny volt, a rajt rendkívül nagy csatát hozott. Szerettem volna elkerülni az esetleges balesetet, senkit sem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Remekül felkészített autót kaptam, ezzel meg tudtam előzni a Williamseket. A csapat vezetői csak azt kérték tőlünk, hogy vigyázzunk a kocsikra”.

A következő vb-futam a Brit Nagydíj lesz, amelyre július 7-én Silverstone-ban kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?