Az olimpiai kvóta a fő cél

<p>2012-es Európa-bajnoki aranyérmével ugyan nem ér fel az idei kontinenstornán szerzett bronza, de a honosított Lévai István a számára új súlycsoportban is letette a névjegyét a kötöttfogású birkózók között.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Szűk két héttel a finnországi Vantaa városában lezajlott Európa-bajnokság után még a pihenésé a főszerep, árulta el lapunknak Lévai István, a besztercebányai Dukla birkózója. „Három napot a Balatonon töltöttem egy wellness-szállodában, ezzel jutalmaztam meg magam a bronzért – mondta a 23 éves honosított sportoló. – Úgy indultam neki az Eb-nek, hogy érmet szerzek, de azért nem gondoltam volna, hogy egyből sikerül.”

Ugyanis a szlovák színeket képviselő Lévai István eddigi sikereit (aranyérem a 2012-es belgrádi Eb-n, bronz a tavalyi tbiliszi kontinenstornán) a kötöttfogásúak 60 kilogrammos súlycsoportjában érte el. A sportági változások és átszervezések után viszont Finnországban már a 66 kilósok között szerepelt. „A súlyom maximum 1–2 kg-t ment fel, inkább abban van különbség, hogy az ellenfeleim nagyobbak, ők többről fogynak le. Ezért szükséges, hogy még beleerősödjek” – szögezte le a dorogi származású sportoló. Vantaa városában csak egy birkózó fogott ki rajta, a későbbi bajnok orosz Kurak győzte le őt az elődöntőben. „Kellemetlen stílusú, ügyes versenyző” – jellemezte ellenfelét Lévai.

A Komáromban élő birkózó akár már szeptemberben visszavághat neki, amikor a világbajnokságot rendezik Taskentben. „Az idei vb-ről még nem lehet kvalifikálni az olimpiára, ezért a jövő évi verseny a fő cél, ahol az első öt helyezett ötkarikás kvótát szerez. De azért a 2014-es viadal sem nevezhető tét nélkülinek, most is újabb győzelmeket akarok szerezni” – jelentette ki határozottan Lévai.

Amikor viszont két Eb-bronzérme összehasonlítására kértük, már hezitált egy ideig. „Mindkettőnek ugyanúgy örültem, picit talán a 66 kg-osok között elért harmadik helynek jobban. Úgy tűnik, ebben a súlycsoportban azért nehezebb lesz a dolgom, több a rivális – jegyezte meg Lévai, aki szerint a felkészülésben nagyon fontos szerepe van a lelki tényezőknek is. – A szőnyegen nagyon ott kell lenni fejben, vigyázni, hogy ne hibázzon az ember, ebben is fejlődnöm kell.” (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?