Az E csoportból még bárki továbbjuthat

<p>A ma záruló E csoport mind a négy csapata bejuthat még a legjobb 16 közé. Az Ecuador ellen pályára lépő franciák csak extrém esetben eshetnek ki, s akár még egy vereséggel is továbbléphetnek, sőt, a csoportelsőséget is megszerezhetik. Az F jelű kvartettben az argentinok már biztosították helyüket a nyolcaddöntőben, s ma Nigériával mérkőznek, az afrikaiaknak egy pont is elég a továbbjutáshoz.</p>

ELŐZETES

A franciák két győzelmet arattak eddig, mindkét alkalommal könnyedén nyertek, s most is ők az esélyesek, ráadásul csoportgyőztesként valószínűleg elkerülhetik Argentínát a nyolcaddöntőben. Didier Deschamps szövetségi kapitány a négy évvel ezelőtti, botrányoktól hangos, sztrájkoló, s már a csoportkör után búcsúzó csapatot egy fegyelmezett társasággá alakította, amelyben ő a főnök, s amelyet sokan már az 1998-ban hazai környezetben világbajnoki címet szerzett válogatotthoz hasonlítanak.

Ecuador ugyanakkor meglepetésgyőzelemre készül, Reinaldo Rueda szövetségi kapitány várhatóan változtatás nélkül azt a kezdőcsapatot küldi majd pályára, amely 2:1-re megverte Hondurast.

Rueda azt is elárulta: amellett, hogy megfelelő eredményt szeretnének elérni a franciák ellen, reménykedik abban, hogy a hondurasiak meglepik a svájciakat, s legalább egy pontot szereznek ellenük. Az Ecuador–Svájc összevetésben a dél-amerikaiaknak jobb a gólkülönbségük.

A franciák eddig nyolc gólt lőttek, s ezzel holtversenyben a hollandokkal a legeredményesebb csapatnak számítanak a vb-n. Karim Benzema és az ecuadori Enner Valencia a góllövőlista élcsoportjához tartozik két meccsen szerzett három-három találatával.

A másik meccsen Honduras győzelmi kényszerben lép pályára, ráadásul a továbbjutáshoz több góllal kellene nyernie, míg ha a franciák megszerzik a három pontot, a svájciaknak egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Honduras és Svájc eddig egyetlen alkalommal találkozott egymással vb-n: négy éve, Dél-Afrikában a csoportszakasz utolsó meccsén gól nélkül végződött a csatájuk, noha az európai együttes egy kétgólos győzelemmel továbbjuthatott volna a legjobb 16 közé.

Az F csoportban az argentin válogatott a nigériaiak elleni találkozó eredményétől függetlenül már továbbjutott, ám mindenképpen a csoportelsőségre kell hajtania, ha nem a franciákkal akar találkozni a nyolcaddöntőben. Alejandro Sabella szövetségi kapitány egyelőre elégedetlen csapata teljesítményével, amely előbb a bosnyákok, majd az irániak ellen is csak nyögvenyelős játékkal gyűjtötte be a három pontot. „Tudjuk, hogy eddig nem játszottunk valami jól, de ahogy haladunk előre a tornán, egyre jobbak leszünk” – nyilatkozta Lionel Messi, aki mindkét találkozón győztes gólt szerzett.

A nigériaiak elsősorban a védekezésüket rakták rendbe a vb-re, mindkét mérkőzésüket kapott gól nélkül hozták le, de támadásban továbbra is vannak problémáik.

A csoport másik mérkőzésén az irániak a már biztos búcsúzó bosnyákokkal találkoznak. Az ázsiai gárdának bíznia kell abban, hogy az argentinok legyőzik a nigériaiakat, e mellett pedig története során másodszor kellene nyernie világbajnoki mérkőzést ahhoz, hogy bejusson a legjobb 16 közé.

Irán a negyedik világbajnokságán szerepel, és korábban csak egyszer, az 1998-as franciaországi viadalon tudott mérkőzést nyerni, ekkor az amerikaiak fölött diadalmaskodott 2:1-re.

„A legnagyobb probléma az, hogy a játékosok nem elég fegyelmezettek. Azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon, hiszen a legfontosabb helyzetekben ez elengedhetetlen” – nyilatkozta Carlos Queiroz, az irániak portugál kapitánya. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?