Amerikai győztes, négy útvonalcsúcs Felsőszeliben

Felsőszeli Hármas

Nagy érdeklődés, remek hangulat, amerikai győztes, a szlovák országos bajnok remeklése és négy útvonalcsúcs – dióhéjban így festett a hagyományos mátyusföldi futófesztivál, melyen a felnőttek három versenyszámában(12. Felsőszeli Hármas és Tízes, 10. Felsőszeli Félmaraton) összesen 332 futó és kocogó dacolt a kilométerekkel a napokban.

A gyerekversenyekben – a legkisebbeknél szülői segédlettel – 173-an szaporázták lépteiket az 50, 100, 200, 400 és 800 méteres távon. „Számomra, számunkra a pozitív visszajelzések mellett a legnagyobb elégtételt az jelenti, hogy sok ismerős arcot látok azok közül célba futni a 3 kilométeren, akik a 2012-es kezdéskor az első métereken ízlelgették a futás szépségét. Szívet melengető érzés, hogy több klubtagunk is a korosztályos győztesek között van. Ezért is érdemes mindent beleadni, rendezvényeket szervezni” – fogalmazta meg krédóját Kontár Ronald verseny-igazgató és ötletgazda, aki a helybeli sportélet mozgatórugója.

A felsőszeli RoniRun Club, illetve a Felsőszeli és Alsószeli községek szervezésében zajlott viadal hivatalos kezdetét egyéni rajt előzte meg. Soňa Macejákovának ismét lehetővé tették, hogy korára és várható időeredményére való tekintettel egy órával a hivatalos rajt előtt szólistaként vágjon neki a leghosszabb versenytávnak. A hölgy ezúttal is cowboykalapban futott.

A futófesztivál a gyermekversenyekkel kezdődött, félidejében a felnőtteket indította útnak a rajtpisztoly dörrenése, majd újra a jövő nemzedéke méretett meg a hosszabb távokon. A tíz kilométeren a Kassai Békemaraton korábbi győztese, a maratonon és félmaratonon országos bajnoki címmel büszkélkedő Marek Hladík robogott elsőként célba. „Természetesen a maratoni távra fókuszálok, a nyáron viszont a rövid távokat választom. Hét évvel ezelőtt a győzelemre elég volt a 35 perc is, azóta a javult a mezőny színvonala, nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolni” – fogalmazott a célba futást követően a 10 kilométeres táv egyeduralkodója. Hladíkhoz hasonlóan a női félmaratonon utcahosszal diadalmaskodott Gretchen Kuffel. De vajon hogy került a mátyusföldiek versenyére amerikai sportoló? „Barátom, a nádszegi Almási Alfréd meghívására érkeztem Szlovákiába, ahol hat hetet töltök el. Phoenixben végeztem egyetemi tanulmányaimat, az egyetemi atlétikai versenyeken álltam csatasorba. Bevallom, kis településről lévén szó, nem számítottam ilyen nagyszabású versenyre. Először abszolváltam a félmaratont, ezért is értékes a sikerem” – ecsetelte benyomásait a tengerentúli résztvevő, akinek idejét alighanem nehéz lesz a jövőben túlszárnyalni.

Ami a díjazást illeti, a félmaratoni abszolút győztese a Felsőszeli TE elnökének kupáját, a 10 kilométeré pedig a Szabó Béla-kupát kapta. A félmaratonon és a 10 kilométeren a három leggyorsabb férfi és nő anyagi juttatásban (40–20–10 euró) részesült. Az összes versenykategória dobogós helyezettjét kupával, a gyermekversenyek résztvevőit éremmel jutalmazták. Különdíjjal jutalmazták a legjobb hazai versenyzőket, valamint a sikeres futófesztivál legifjabb és legidősebb résztvevőjét. „Köszönettel tartozunk a közel száztagú szervezőgárdának, a támogatóknak. A tombolában hatvan díjat sorsoltunk ki. A tombola bevételét az alsószeli és felsőszeli óvodának, valamint a Mátyusföldi Labdarúgó-akadémiának adjuk át. Szándékaink szerint jövőre folytatjuk a sorozatot” – nyilatkozta zárszóként lapunknak Kontár Ronald.

Érdekes

Távonkénti győztesek Felsőszeliben

  • 3 km

Férfiak: 1. Szabó László 10:18

Nők: Denisa Čirik 13:29

 

  • 10 km

Férfiak – 29 éves korig: 1. Adam Klbík 34:54

30–39 éves korig: 1. Marek Hladík 32:20

40–49 éves korig: 1. Švajda Gábor 36:41

50–59 éves korig: 1. Miroslav Ťapušík 39:15

60 éven felüliek: 1. Michal Kolarovský 47:34,

Nők – 29 éves korig: 1. Barczi Barbara (RoniRun Club) 47:44

30–39 éves korig: 1. Bognár Ibolya (RoniRun Club)

40–49 éves korig: 1. Szekeres Anna 40:13

50–59 éves korig: 1. Eva Kolarovská 47:57

60 éven felüliek: Horváth Etelka 58:26

 

  • Félmaraton (21,1 km)

Férfiak – 29 éves korig: 1. Román Róbert (RoniRun Club) 1:25:22,

30–39 éves korig: 1. Dominik Zaťko 1:14:46

40–49 éves korig: 1. Martin Šmotlák 1:18:02

50–59 éves korig: 1. Peter Frátrik 1:29:42

60 éven felüliek: 1. Miroslav Gajdošík 1:46:09

Nők – 29 éves korig: 1. Gretchen Kuffel 1:25:36

30–39 éves korig: 1. Budai Annamária 1:48:14

40–49 éves korig: 1. Martina Škovranová 1:41:15

50–59 éves korig: 1. Jana Genčurová 1:39:06

60 éven felüliek: 1. Soňa Macejáková 3:02:05

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?