Sikerekben gazdag évet értékeltek Felsőszeliben

régiófoci

Az óév végén, újév elején fociberkekben is szokás visszatekinteni az elmúlt hónapok eredményeire. Ezt a célt szolgálta a Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia díjátadóval, ünnepi vacsorával egybekötött évértékelője, melyet a felsőszeli kultúrházban tartottak, és amelyen a klubvezetők, az edzők a 2024-es esztendő eredményeit, sikereit vették górcső alá. 

Jó szokásukhoz híven megjutalmazták a korosztályos alakulatok legjobbjait. A Mikulás pedig édességgel örvendeztette meg a fiatal focistákat. 

A Felsőszeli Futballklub több, mint kilencvenéves múltra tekinthet vissza. Az utóbbi évtizedben új szelek fújdogálnak, a 2012-ben színre lépett klubvezetés, élén Kontár Ronald klubelnökkel a fociutánpótlás immár akadémiai szintű nevelésére összpontosít. A korábbi időszakban csupán két utánpótláskorosztályú együttes képviselte Felsőszelit az alacsonyabb szintű bajnokságokban, idén már nyolc kollektíva küzd a pontokért, zömmel felsőbb pontvadászatokban. 2024-ben már hivatalosan is akadémiává avanzsált a helyi sportegyesület, Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia néven funkcionál a helyi futballklub. 

Az évzáró a korosztályos csapatok helytállásának értékelésével kezdődött. A pályafutásuk elején tartó edzők a sikerek méltatása mellett a problémákra is rámutattak, egyben az új kihívásokat is nevesítették. A beszámolokból egyértelművé vált, hogy megnőtt a helybeliek és a környékbeliek labdarúgás iránti érdeklődése, a szülők is szívesen hozzák gyermekeiket Felsőszelibe. Tudatosítják, hogy ott csemetéik jó kezekben vannak, családias környezetben fejleszthetik, csiszolhatják focitudásukat. 

A korosztályos csapatok legjobbjai

2018 – a csapattagok érmet kaptak

2017 – Kleiner Damian

2016 – VankóMiklós

2015 – Ivančík Peter

2014 – Berecký Peter

2013 – Szőcs Olivér

2012 – Hegedűs Zalán

2011 – Lenčés Filip

2010 – Šarközy Filip

2009 – Hojer Adam

2008 – Renczés Áron

U19 – Gányi Kristóf

A csapat – Pishenin Zakhar

Az év edzője: Renczés Gábor (a szurkolói szavazatok 44%-ával) 

Az év csapata: U13 (a szurkolói szavazatok 38%-ával)

Ami a fociranglétrát illeti, az akadémiai csapai közül az U13-as és az U15-ös a II. liga résztvevője, az U17-es és az U19-es a III. ligában csatázik a pontokért. Ősszel a fiatalabb ifik (U17) a tabella éllovasaként, az idősebb ifik (U19) a 2., a fiatalabb diákok (U13) pedig a 3. helyen zártak. A felnőttek kollektívája a VI. liga déli csoportjában a dobogó legalacsonyabb fokán telel. Szőcs Olivért besorolták az U12-es kerületi válogatottba. A Régiók Tornáján pedig az U17-esek két meghatározó futballistája, Renczés Áron és Renczés Viktor is tagja volt a győztes csapatnak.

Kontár Ronald klubelnök büszke arra, hogy az összes korosztályos csapat a kerületi bajnokság résztvevője. 

„A Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia egy nagy család. Hálásak vagyunk a a szülőknek, hogy a klubunkat választották. A vezetők, az edzők összetartásra ösztönzik a labdarúgóinkat. Nagy örömömre szolgál, hogy támogatóinknak köszönhetően mind a nyolc korosztályunk, összesen 152 szárnyait bontogató labdarúgót, sikerült az ősz folyamán négy darabból álló kimenő szettel felruházni. Azt tartjuk, hogy fontosabb a győzelemért mindent megtenni, mint mindig győzni. Szeretnénk minél kreatívabb játékosokat kinevelni. Elsődleges a jó csapatszellem. A játékosok egymás vetélytársai, hiszen többen játszanak ugyanazért a posztért. Ennek ellenére azt szeretnénk, ha motiválnák egymást és barátként tekintenének egymásra” 

– nyomatékosította a focistanevelés legfontosabb célkitűzését Kalocsai Enrico sportigazgató. 

régiófoci

A gálán részt vett Németh Krisztián, a DAC Akadémia igazgatója, valamint Tuboly Máté, a DAC A csapatának játékosa. Németh Krisztián egy rövid ösztönző beszédet is intézett a partnerklub játékosaihoz, Tuboly pedig dedikált fotókkal örvendeztette meg a focistákat, és a díjátadásnál is közreműködött.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?