Afrika kaput nyitott a profik közé

Dél-Afrikában aratta élete legnagyobb sikerét a karvai származású kétgyermekes anyuka.

Dél-Afrikában aratta élete legnagyobb sikerét a karvai származású kétgyermekes anyuka. Diadalával újra felhívta magára a figyelmet.

Zámola Margit már a múlt század kilencvenes éveiben bekerült a sportvilág körforgásába A karvai származású lány Bugány néven volt Európa-bajnoki hetedik is testépítésben. Később férjhez ment, elköltözött Csehországba, s ma is Prágában él. Férje, Zámola Ferenc szintén testépítő és nemzetközi IFBB bíró. Két gyermekük (Mónika és Viktória) van. Gréti közben sem szakadt el a sportolástól, 2013 óta újra versenyez. Tizennyolc éves szünet után újabb sportfejezet kezdődött életében. Idei legnagyobb sikerét a dél-afrikai Johannesburgban érte el, ő lett a Ms. Physique győztese a 163 cm magasságig besorolt hölgyek kategóriájában az Arnold Classic Africa viadalon. tizennyolc induló között. Az Arnold Classic a világ legjobban szervezett, legkomolyabb fitneszversenyei közé tartozik. Zámola Margitot kérdeztük.

Afrikai elsőségére a legbüszkébb versenyzői pályafutásából?

Igen. Mikor kihirdették a nevemet, még mindig nem akartam elhinni, hogy ez a valóság vagy csak képzelődöm. De amikor megkaptam a trófeát, és mindenki gratulált, akkor nagy öröm töltött el, hogy megnyertem az afrikai versenyt. Ahogy a színpadon álltam, a díjjal a kezemben, egyszerre képviseltem Csehországot, Szlovákiát, de még Magyarországot is. Lehet mondani: egész Közép-Európát, Karvával és Barttal együtt.

Hogyan került kapcsolatba a testépítéssel, a fitnesszel?

Annak idején kajakoztam és atlétikai versenyekre jártam, elég sikeresen sportoltam. Egyszer betévedtem egy konditerembe, ahol megkérdezték a fiúk, hogy mire készülök. Nem értettem a célzásukat, de aztán felfogtam, hogy a kajakozásnak és az atlétikának köszönhetően olyan jó testfölépítésem, arányos testem volt, hogy különösebb fölkészülés nélkül azonnal indulhattam testépítésben az első kerületi bajnokságomon. Húszéves lehettem, és rögtön nyertem Érsekújvárban. A szlovák bajnokságon is mindjárt felfigyeltek rám, mert azt is megnyertem. Peter Uríček nemzetközi bíró elcsalogatott versenyezni a nagyszombati Fortunába. Rózsahegyen rendezték a csehszlovák bajnokságot, ahol két cseh kiválóság mögött lettem harmadik. Indulhattam az ostravai Európa-bajnokságon, ahol elődöntőbe kerültem. Voltam más kontinensviadalon is, legjobb helyezésem a hetedik hely volt.

Egyre több jó alakú, testű csinos nőt látni, akik nem járnak versenyezni, inkább csak azért edzenek, mert jó külsőt szeretnének. Hogyan vélekedik erről?

Erre a férjem hasonlata a legjobb. „Az edzés olyan, mint a napi tisztálkodás, fogmosás. Ha kihagyjuk, egy bizonyos idő után nemcsak mi vesszük észre, hanem mások is. Ha nem csináljuk rendszeresen, megbetegszünk. Ha jól nézünk ki, akkor szívesebben barátkoznak velünk az emberek, magabiztosabbak vagyunk és jó a közérzetünk. Nem muszáj versenyekre járni, ezt magunkért kell, hogy tegyük. Az izmoknak és a csontoknak a mozgás a dolguk. Ha nem táplálkozunk helyesen, nem iszunk elég folyadékot, és nem mozgunk, előbb-utóbb külső jelei is lesznek. Csak rajtunk múlik. Korunk egyik legnagyobb betegségei a féktelen evés okozta elhízás és a lustaság!” Azért idéztem férjemet, mert nagyon kifejező, amit mondott. Ő szintén magyar származású, sportorvos, tápanyag-kiegészítő tanácsadó és felkészítő edző, elnöke a Cseh Testépítő Szövetség orvosi bizottságának és egy prágai genetikai laboratórium igazgatója.

Dél-afrikai sikere után mit szeretne elérni?

Abszolút győzelmemért június végén megkaptam az IFBB profi kártyáját, ami minden amatőr vágya, amiért én is küzdöttem számtalan versenyen. Ezzel beírtam magamat a cseh és szlovák testépítés történetébe, mert ezt addig Csehországban rajtam kívül összesen csak harminc sportoló érte el, Szlovákiában pedig tizennégy! Ezzel kitárult előttem egy másik kapu, ami a profi világba vezet. Itt már pénzért folyik a küzdelem, és Joe Weider Las Vegas-i Olimpiájára való bejutás a tét. Ehhez elég az IFBB profi versenyei közül egyet megnyerni. Utána már csak a legjobb helyezés elérése lehet a cél. Sajnos, a profi versenyek 95 százaléka az USA-ban van, de mit lehet tenni. Az utazásokhoz már hozzászoktunk. Voltunk Mongóliában, Kanadában, Mexikóban, El Salvadorban és sok más helyen is. Engem nem csak az érmek, a serlegek meg a dicsőség érdekel. Néha maga az út fontosabb. Jól kinézni, egészségesnek lenni, inspirálni az embereket és azt csinálni, amit szeretek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?