Ismét Trusa, Vitális és Redzic döntött, tovább üldözi a dobogósokat a DAC

dac

A DAC labdarúgócsapata 3:0-ra győzött Zólyombrézón a Niké Liga felsőházi rájátszásának mérkőzésén, így megtette az első fontos lépést a nemzetközi kupaszereplés felé. 

Szombaton a DAC számára kedvezőtlen eredmények születtek a felsőházi rájátszásban, a zsolnaiak és a nagyszombatiak is begyűjtötték a három pontot, azaz a negyedik helyen ötpontos hátrányba kerülő sárga-kékek győzelmi kényszerben találták magukat vasárnap.

A hét folyamán szerződést hosszabbító Xisco Munoz úgy gondolta, ötödszörre sincs oka változtatni, így ismét a szokásos kezdőcsapatát küldte pályára. A hazaiak mestere, Roman Skuhravý ennél jobban megkavarta csapatát, a felforgatott védelem mellett a kapuban a 20 éves Dankónak szavazott bizalmat.

Az első tíz percben egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a csallóköziek számára létfontosságú a három pont megszerzése, egyetlen meglódulásukra a hazaiak két lövéssel válaszoltak.

Sok pontatlansággal tarkított, szinte már eszetlen futballt láthatott Zólyombrézón a kevés kilátogató szurkoló. Az első komolyabb lehetőségre a 17. percben került sor, amikor Trusa kiugratta Konét, de a sokat kritizált támadó egyszerűen a kapusba lőtte az óriási ziccert.

Egy szép szabadrúgás-formáció végén Trusa bombája is góllal kecsegtetett, de centikkel a kapu fölé lőtt, a túloldalon pedig Yirajang „konézott” egyet, és a kapusba lőtte a százszázalékos helyzetét.

A kapura lövések számát tekintve enyhe hazai, a labdabirtoklást tekintve enyhe vendégfölényt hozott az első félidő, gólt azonban nem.

Koné sokadszorra sem bizonyította, hogy helye lenne a csapatban, így a második játékrészre már a magyar szélső, Redzic Damir futott ki helyette. Munoz Mendezt is lecserélte, az ő helyére a felépült Yapi érkezett.

Négy perc után egy Trusa-fejes volt a második félidő első helyzete. Kiegyenlítetten, és továbbra is sok pontatlan passzal folytatódott a mérkőzés. Munoz nem sokat várt az újabb cserével, Ramadant is pályára küldte, aki percekkel később labdát szerzett a bal oldalon a megzavarodott Melkétől, beadása egy zólyombrézói hátvéd közreműködésével Trusához került, a szlovák támadó pedig két lépésről nem hibázott – 0:1.

Öt perccel később Popovics mgtartotta a DAC-ot, Assinor lövését bravúrral ütötte szögletre. Ezután Vitális Milán csillogtatta meg tehetségét, a tizenhatos vonalán mindenkit becsapva lekezelt egy felszabadítást, majd okosan, laposan az alsó sarokba lőtt – 0:2. Ahogy múlt héten a Slovan ellen, úgy Trusa és Vitális után ismét Redzic talált be, egy csúnyán eladott labdára lecsapva ziccerbe került, és ahogy a pozsonyiak ellen, úgy megint higgadtan oldotta meg feladatát – 0:3.

A DAC tovább üldözi a dobogós Trnava-Žilina párost, lemaradása két pont. A sárga-kékek pont a két riválissal játszanak az utolsó két fordulóban, azaz csak két győzelemmel mehetnek biztosra, és biztosíthatják be Konferencialiga-szereplésüket.

Jegyzőkönyv

Podbrezová–DAC 0:3 (0:0)

Gólszerzők: Trusa (62.), Vitális (72.), Redzic (79.)

Játékvezető: Kružliak, 1000 néző

Sárga lap: Bajo, Paraj, ill. Herc, Ramadan

DAC: Popovics–Andzouana (84. Dolcek), Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Mendez (46. Yapi)–Vitális, Dimun, Herc (59. Ramadan)–Trusa (77. Haratyin), Koné (46. Redzic)

PODBREZOVÁ: Danko–Mielke (77. Okunola), Mrva, Markovič (77. Oravec)–Kováčik, Bajo, Chyla (66. Faško), Sanusi–Yirajang (56. Assinor), Paraj, Galčík

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?