A walesi bajnok lesz a Slovan ellenfele

<p>Az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában tegnap megtartott sorsoláson kiderült, hogy a pozsonyi Slovan a walesi The New Saints, a Debrecen az északír Cliftonville együttesével találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. Sorsoltak az Európa Liga selejtezőjében is: a párosítások érdekessége, hogy a kassaiak a Libereccel mérkőznek.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Hogyan vélekednek az ellenfelekről a szlovák és magyar klubok képviselői?

Slovan–The New Saints

Walesi BL-selejtezőbeli riválisáról szinte semmit nem tud a pozsonyi Slovan. „Eddig mindig a legnehezebb ellenfelet kaptuk a nem kiemelt csapatok közül. Most is végződhetett volna rosszabbul is. Ugyanakkor nem is emlékszem rá, mikor játszott valamelyik klubcsapatunk walesi ellenféllel. Információgyűjtésbe kezdünk. Ami biztos, mi vagyunk a párharc esélyesei. Más nem is lehet a célunk, mint a 3. fordulóba jutás” – nyilatkozta Petr Kašpar, a fővárosiak vezérigazgatója. Az első meccs július 15-én vagy 16-án lesz Pozsonyban, a visszavágó egy hét múlva Walesben.

Cliftonville–Debrecen

„A Cliftonville-ről annyit tudunk, hogy legutóbb hatpontos előnnyel végzett az élen a nagy rivális, és Észak-Írországban szinte egyeduralkodónak számító Linfield előtt. Egyik legveszélyesebb játékosuk, a 24 éves Joe Gromley, aki 27 találattal lett gólkirály a bajnokságban, és bekerült az északír válogatottba is” – idézte Kondás Elemér vezetőedzőt a DVSC honlapja. A szakember hozzátette, a svéd Malmőt szerették volna elkerülni, amely sikerült is, ugyanakkor minden ellenfelet rendkívül komolyan kell venni.

Július 15-én vagy 16-án idegenben kezd a DVSC, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

Kisorsolták az Európa Liga selejtezőjének első két fordulóját is. Az első körben Szlovákiából a Spartak Trnava volt érdekelt, ellenfele a máltai FC Hibernian let. A két magyar együttes közül a Diósgyőr a máltai Birkirkara, a Ferencváros a szintén máltai Sliema Wanderers ellen játszik. Július 3-án lesznek az első mérkőzések, egy hét múlva a visszavágók.

FC Hibernian–Trnava

„Nagy klubhagyománya van ellenfelünknek. A Hibernian tavaly megkínozta az újvidéki Vojvodinát, le is győzte idegenben. Ezen kívül Máltán igényes időjárási viszonyok várnak ránk. Tovább érdeklődünk ellenfelünkről” – mondta Juraj Jarábek, a Spartak vezetőedzője. Továbbjutás esetén a nagyszombatiak a grúz FC Zesztafoni ellen játszanak a második fordulóban.

Diósgyőr–Birkirkara

Szivics Tomiszláv, a Diósgyőr vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, sokkal nehezebb ellenfelet is kaphattak volna, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy könnyű mérkőzésre számít. „A Birkirkarát nem ismerem nagyon, de azt tudom, hogy egy ponttal maradtak le az aranyéremről, a keretükben van egy brazil és egy nigériai csatár – előbbi 21, utóbbi 14 gólt szerzett a bajnokságban – és egy szerb védő. Személyesen nem ismerem őt sem, de egy ambíciózus klubbal kerültünk szembe. Azt gondolom, mi vagyunk az esélyesebbek, mindenképpen diósgyőri továbbjutást várok” – mondta a szakvezető. A Diósgyőr a moldovai Veris Chisinau és a bolgár Liteksz Lovecs párharcának győztesével találkozhat a 2. fordulóban.

Sliema Wanderers–FTC

„Egy ilyen sorsolásnál nem lehet egy csapatra sem ajándékként tekinteni. Tisztában vagyunk vele, hogy a máltaiak is már évek óta játsszák a focit, tehát nem lesz könnyű dolgunk, de úgy érzem, hogy egy jó párharc vár ránk. Van még tíz napunk arra, hogy maximálisan felkészüljünk a találkozóra” – idézte Thomas Dollt, a Ferencváros vezetőedzőjét a klub honlapja. A Ferencvárosra továbbjutása esetén a horvát HNK Rijeka vár.

Nem sokkal később elkészítették a második forduló párosítását, ebben két szlovák és egy magyar csapat volt érdekelt. A kassai MFK a Slovan Libereccel, a trencséni AS az újvidéki Vojvodinával, a Győri ETO pedig a Göteborg–Fola Esch (luxemburgi) párharc jobbikával találkozik. Az első mérkőzések július 17-én, a visszavágók egy hét múlva lesznek.

Liberec–MFK Košice

„Nem akartunk messzire utazni, s ez a vágyunk teljesült. Mivel nem voltunk kiemeltek csak nehéz ellenfél juthatott nekünk. Nehéz rivális a Liberec, a párharc esélyese. Különlegesség, hogy a cseh csapatot Samuel Slovák személyében szlovák edző, a miénket Radoslav Látal cseh szakember irányítja. Érdekes mérkőzéseket várok, meg akarjuk nehezíteni a Liberec dolgát” – nyilatkozta Ivan Kozák, a kassai MFK sportigazgatója.

AS Trenčín–Vojvodina

„Válogatási lehetőségünk nem volt. Erős csapatok szerepeltek a kiemeltek között. A szerb futball kiváló. Úgy tudom, a Vojvodina fiatalokból áll, akárcsak a mi együttesünk. Jól fel kell készülnünk a párharcra. Szerintem van esélyünk arra, hogy legyőzzük őket, és továbbjussunk” – mondta a sorsolás kapcsán Róbert Rybníček, a trencséniek főmenedzsere. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?