A semmi ragozása

Pozsony. Hideg volt, fújt a szél, didergett a kis számú nagyérdemű. És mit látott a 74. pozsonyi rangadón? Gyenge futballt. Főleg az első félidőben. Némi túlzással szólva a semmi ragozását. A mostani Slovan képtelen játszani a labdarúgást, az Inter leszálló ágba került.

Pozsony. Hideg volt, fújt a szél, didergett a kis számú nagyérdemű. És mit látott a 74. pozsonyi rangadón? Gyenge futballt. Főleg az első félidőben. Némi túlzással szólva a semmi ragozását. A mostani Slovan képtelen játszani a labdarúgást, az Inter leszálló ágba került.

Enyhe hazai fölény során bosszantotta a nézőket a hibahalmaz, a csapatok több labdát adtak el, mint egy sportüzlet egész évben. A játékosok gyakran belebotlottak saját lábukba, mintha fordítva vették volna fel a csukát, már csak az hiányzott, hogy hátba rúgják magukat a labdával. Ezek után csak természetes, egyik fél sem dúskált az ötletekben, így jó iparosok gyenge produkciójával ingerelték a közönséget. Említésre méltó események – 28. perc: Vittek–Mészároš akció (véd a kapus), 29. perc: Kunzo fejese (Prole hárított), 45. perc: Meszároš lövése–beadása a felső lécen kötött ki. Két kapura tartó lövés – háromnegyed óra alatt! A szünet után nagy hajtásba kezdtek az égszínkékek, és a 49. percben Mikulec előretolt egy labdát s Meszárošnak némi szerencsével sikerült estében a hálóba juttatnia. Öt perc múlva jött a válasz (már Dzúrik volt az előretolt csatár): szöglet után Gáspár fejjel megtoldotta a labdát, Kratochvíl pedig a kapuba rúgta. A hajrában újra nagy hajtásba kezdtek a hazaiak, kitették a szívüket a pályára, szinte csak sasszézva lehetett futni, nehogy valaki rálépjen. Nem sikerült gólt lőniük. Czinege kétszer az üres kapuból rúgta ki a labdát. A meccs előtt Miroslav Svoboda, a Slovan edzője azt mondta, ha jó napot fognak ki, bárkit legyőzhetnek. De mikor jön el az a jó nap a mostani Slovannak? És főleg a jó játék? Nem könnyű a válasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?