A nagyapának mindig sikerül nyernie

<p>Tíz év alatt hetvenhét kupát gyűjtött. Egyelőre. Mert Tóth Kálmán negyedi naturális testépítő még nem gondol arra, hogy befejezze.A dunaszerdahelyi Aréna Relax Team sportolója arányos, szimmetrikus testével sorra nyeri a világversenyeket. Tavaly újra kontinens- és világelső lett az 50–60 évesek között. Jelenleg már hatszoros Európa- és ötszörös világbajnok, a Naturális Olimpia kétszeres győztese. És kiváló beszélgetőpartner, akit érdemes végighallgatni.</p>

J. MÉSZÁROS KÁROLY

2013-ban is újra mindent megnyert?

Megint sikerült. Egyelőre akárhová mentem, úgy összejött, hogy első lettem. Tavaly Bussolengóban Európa-, Párizsban világbajnok lettem. Közben elmentem Tatabányára, az első magyar nemzetközi bajnokságra, s ott is nyertem. De nemcsak kategóriámban, hanem a 40–50 évesek között is.

A nagyapa megint megmutatta a fiatalabbaknak…

Hallottam, ahogy a második helyezett mondja a telefonba: „Asszony, baj van! Megvert egy öregember.” Negyvenéves ellenfelem még a fiam is lehetne, mert időközben én már betöltöttem az ötvennyolcat.

Az olaszországi Bussolengóban hatra növelte az Eb-címei számát. Hogyan?

Kicsit tartottam ettől a versenytől, mert előfordulhatott volna, hogy feltűnik egy fiatal, aki letaszít a trónról. Aztán mégsem az ellenfelekkel akadt gondom, hanem mással. Majdnem ráfizettem arra, hogy nem tudtam, betiltották az általunk használt festéket. Már az előző este bekentem a testemet, hogy minél hamarabb készen legyek. Aztán másnap, mikor újra folytattam, mutogatták a körülöttem lévő idegenek, hogy baj van. Úgy nem léphetek pódiumra. Gyorsan letörölték rólam a festéket, szinte fehéren mentem versenyezni, csak az alapréteg maradt a bőrömön. És így is nyertem. Utólag egyik vezetőnk beismerte, hogy e-mailben értesítették a változásról, arról, hogy önbarnító festéket szabad csak használni. Mivel én voltam az első a csapatból, a többieknek már szerencséjük volt, mert mindenkit befújattak. Én meg akkor lettem barna, amikor már nem kellett. Különben csupa új ellenfelem volt, a korábbiak vagy abbahagyták, vagy feljebb mentek egy korosztállyal. Utolsó mohikán lett belőlem.

Tavaly a másik fontos állomás a párizsi világbajnokság volt, ahol ötödik vb-címét is megszerezte. Egyáltalán megszorította valaki?

Talán életem legkeményebb versenyét éltem át. A színvonal tekintetében mindenképpen. Tizenhárman voltunk a mezőnyben. Az elődöntő után az egyik bírónk először azt gondolta, Kálmánnak most először nem lesz érme. Ő is csak az ötödik helyre rangsorolt. Már azt nehéz volt eldönteni a zsűrinek, hogy ki kerüljön a hatos döntőbe, olyan pici különbségek voltak köztünk.

Hogyan lett ebből vb-arany?

A döntőben kiharcoltam. Összesen hat összehasonlítás volt, engem ötször kihívtak, ami nagy szó. Lassan-lassan mentem felfelé. Alappóz csak egy van, de van két kötelező, amit be kell mutatni. Aztán dől el, ki a szimmetrikusabb, ki a legjobb. Nem izomparádéra kíváncsiak a pontozók, inkább egy ideális modellhez hasonlítják a versenyzőket. Aki a legközelebb van hozzá, az nyer. Lehet hogy egyik izmom sem volt a legnagyobb, de összetettben én voltam a legjobb.

Nem Önről mintázzák az ideális modellt?

Szokták a többiek emlegetni, hogy klasszikus izomzatom van. Nem óriási, kisportolt, hanem arányos. Nagyon sokan edzenek, de nem mindenkinek adatik meg, hogy pódiumra léphessen. Mert lehet izomzata, de nem biztos, hogy versenyképes meg versenyzőtípus az illető.

2012-ben az amerikai Renóban a Naturális Olimpián is rajtolt. Saját korosztálya mellett az abszolút versenyben is diadalmaskodott. 2013-ban már nem vonzotta ez a versengés?

Vonzott volna, csak nagyon drága. Sok pénzbe kerül. Ráadásul nagyon sűrűn lettek volna a versenyek, nagyon fárasztó lett volna. Az már aligha ismételhető meg, amit 2012 novemberében tettem: tizenöt nap leforgása alatt három világversenyen indultam, s mindegyiken győztem, az olimpián kétszer is.

Hogyan lehet együtt élni ennyi győzelemmel?

Akik ismernek, már lassan meg sem kérdezik, hogyan végeztem. Hát hogyan végezhettem volna? Nyertem. Tudom, hogy ez nem fog örökké tartani, egyszer legyőz majd valaki. Múltkor láttam egy természetfilmben, hogy milyen sorsra jutott a vezéroroszlán egy falkában. Jól elverték a fiatalabbak. A természetben ez így van. A naturális testépítésben is jön majd egy fiatal, az vár rám, mint a vezéroroszlánra. Már ötvenkilenc éves leszek, de még mindig meg tudtam előzni a fiatalabbakat. Az első magyar bajnokságon is csak néztek rám, hogy mit akarok ott. Hát nyerni! És nyertem is. Különben segíteni mentem Tatabányára, hogy legyen elég versenyzőjük. Mert tudom, minden kezdet nehéz.

De győzni sem könnyű…

Egyik versenyem előtt sem mertem elmondani, hogy győzök. Olvastam egy sakk-könyvben, hogy a megnyert partit is meg kell nyerni. Itt-ott én is sakkozom, s bizony átéltem már, hogy elhittem, megnyertem a játszmát, de egy-két húzással elrontottam az állást, és kikaptam. A testépítők között is azt szoktam mondani, hogy úgy megyek a pódiumra, amit csak bírok, megteszek a sikerért. Soha nem merek elmenni egy versenyre csak úgy, hogy ott legyek. Ha rám néznek, látniuk kell rajtam, hogy világbajnok vagyok. Annak megfelelően kell kinéznem.

Ötvennyolc évesen milyen versenyzői álmokat dédelget?

Azt kívánom, minél tovább maradjak egészséges. Múltkor összeszámoltam: tíz év alatt hetvenhét kupát nyertem. Valóban tisztán csinálom a testépítést, és nem viszem túlzásba a súlyokkal, edzésekkel. Nyugodtan tornázom, óvatosan, nem hajtok rekordokra. A titok abban van, hogy rendszeresen végzem a gyakorlásokat. Most is két hónapig kihagytam az edzéseket, a diétát, hogy kicsit megnyugodjon, megpihenjen a szervezetem. Ilyenkor olyat is ehetek, amit eddig megtagadtam magamtól. És így is új impulzust kap a testem. Idén még mindenképpen akarok versenyezni, aztán egy évet pihenni szeretnék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?