A magyar férficsapat nyerte a visegrádi négyek súlyemelő versenyét

Budapest/Prága |

<div>A magyar férfiválogatott nyerte Prágában a visegrádi négyek - Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia - legjobb súlyemelőinek viadalát, amelyen első alkalommal indultak felnőtt versenyzők is.</div><div>&nbsp;</div>

A cseh fővárosban a férfiaknál Nagy Péter, a sérült Gyurkovics Ferenc helyére beugrott Soóky Gergely és a juniorkorú Kmegy Máté alkotta együttes mindenkit maga mögé utasított, míg a nőknél a Jung Beáta, Kocsor Réka és Kasza-Kovács Klára alkotta igen fiatal együttes másodikként végzett a vegyes korosztályú csapatok négyesviadalán. Amint azt Dobos Imre, a hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöke az MTI-nek a szombati verseny után elmondta, az egyéni értékelésben is remekül zártak a magyarok, hiszen az ólomsúlyú Nagy Péter bizonyult a legjobbnak 410 kilogrammos összetett eredményével, amelyet 185 kilós szakítás- és 225 kilós lökésgyakorlatával ért el, míg Jung a testsúlyhoz viszonyított eredménye alapján a második lett a nemzetközi sorrendben. "Különösen Nagy Peti szereplése biztató, aki a novemberi houstoni, olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt egyre jobb formában van" - hangoztatta az MSSZ első embere.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?