A király neve: Nedvěd

Párizs. Pavel Nedvěd nyerte France Football 2003-as Aranylabdáját. A Juventus irányítója Josef Masopust után a második cseh labdarúgó a sportág történetében, aki az újságírók szavazatai alapján kiérdemelte a legjobb Európában szereplő játékosnak járó díjat. A második helyen az Arsenal francia csatára, Thierry Henry, a harmadikon pedig az AC Milan csapatkapitánya, az olasz Paolo Maldini végzett.

Pavel Nedvěd, a 2003-as év legjobbja. Reuters-felvéteNedvěd az 1996-os angliai, a cseheknek ezüstérmet hozó Európa-bajnokság után került a Sparta Prahától Olaszországba, előbb a Lazióba, majd 2001 nyarán a Juventusba. A torinói együttes vele kívánta megoldani a Real Madridba távozott francia Zinédine Zidane pótlását. Hogy mennyire bevált, azt az elmúlt két év ékesen bizonyította.

A cseh középpályás már a tavalyi év második felében is remek formában futballozott, de idén még erre is rátett egy lapáttal: ő volt az egyetlen labdarúgó a Juventusban, aki „megúszta” Lippi mester rotációs szisztémáját, ha egészséges volt, akkor biztosan ott volt a kezdő tizenegyben. Nem véletlenül: a csapat motorjaként hatalmas futómennyisége mellett az ellenfél kapujára is rendkívül veszélyes volt, a bajokságban tavasszal öt gólt ért el, ebből egyet az Inter, egyet pedig a Milan elleni rangadón.

A BL-ben is nagyon fontos találatokat szerzett: a Barcelona elleni negyeddöntőn idegenben talált be, a Real Madrid ellen az elődöntőben pedig a visszavágón a mérkőzés legjobbja volt, és Zambrotta indítása után pazar gólt lőtt Iker Casillasnak, amivel megpecsételte a Real sorsát. Sárga lapjai miatt a BL-döntőben nem játszhatott, de megfogadta: a következő idényben nem hagyja kicsúszni kezéből a trófeát, és egyelőre ennek megfelelően is futballozik.

Ha csak az ez évben nyújtott játékát nézzük, nem lehet kételyünk afelől, hogy jó helyre került az Aranylabda. A Juventusszal lenyűgöző az eredménysora, olasz bajnok és Olasz Szuperkupa-győztes lett, a Bajnokok Ligájában döntőbe jutott, a cseh válogatottal pedig csoportelsőként – Hollandiát megelőzve – kvalifikálta magát a 2004-es Európa-bajnokságra. Volt olyan válogatott-átalálkozó (az osztrákok elleni), ahol három gólpasszt adott. A Serie A-ban 29 mérkőzésen kilencszer (ennél többször csak egyszer, 11-szer, még az 1997–98-as évadban, a Lazio színeiben volt eredményes Olaszországban), a Bajnokok Ligájában pedig 15 találkozón ötször talált be. Az Olympiakosz elleni idegenbeli mérkőzést két góljával egymaga nyerte meg a Juvének, majd a Sociedad ellen két olyan gólpasszt adott, amire csak a legnagyobbak képesek, miközben a bajnokságban is lövi a gólokat. A 2003-ban nyújtott teljesítménye alapján egyértelmű, hogy ő érdemelte az Aranylabdát. A 31 éves Nedved a 6. Juventus-játékos, akit Európa legjobbjának választottak.

A VÉGEREDMÉNY

1. Pavel Nedvěd (cseh, Juventus) 190 pont, 2. Thierry Henry (francia, Arsenal) 128, 3. Paolo Maldini (olasz, AC Milan) 123, 4. Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan) 67, 5. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid) 64, 6. Ruud van Nistelrooy (holland, Manchester United) 61, 7. Raúl (spanyol, Real Madrid) 32, 8. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid) 27, 9. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) 19, 10. David Beckham (angol, MU/Real Madrid) 17, 11. Ronaldo (brazil, Real Madrid) 11.

A végeredmény érdekessége, hogy a Real Madrid egyetlen játékosa sem tudott felkapaszkodni a dobogóra, jóllehet a France Football a legjobb 50 közé nyolc madiridit is jelölt. (mti, o-o, ú)

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Pavel Nedvěd

Születetési idő/hely: 1972. augusztus 30., Cheb

Állampolgársága: cseh

Posztja: középpályás

Magassága/testsúlya: 177 cm/70 kg

Válogatott mérkôzései/góljai száma: 61/15

Klubjai: Plzeň (–1991), Dukla Praha (1991–1992), Sparta Praha (1992–96), Lazio (1996–2001), Juventus (2001–)

Legnagyobb sikerei: Eb-ezüstérmes (1996), KEK-győztes (1999), Európai Szuperkupa-győztes (1999), csehszlovák bajnok (1993), 2x cseh bajnok (1994, 1995), 3x olasz bajnok (2000, 2002, 2003), Cseh Kupa-győztes (1996), 2x Olasz Kupa-győztes (1998, 2000), 4x Olasz Szuperkupa-győztes (1998, 2000, 2002, 2003), az év cseh játékosa (2001), az olasz bajnokság legjobb külföldi játékosa (2001)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?