A bronzért játszhatnak a komáromiak

<p>Az elődöntős sorozat harmadik és negyedik meccsén is vereséget szenvedett a komáromi férfi-kosárlabdacsapat az Intertől, így a bronzéremért küzdhet az extraligában.</p>

OROSKY TAMÁS

František Rón, a komáromiak cseh vezetőedzője hetedik éve edzősködik Szlovákiában, és nagy sorozata a jelenlegi idényben szakadt meg: most először nem lesz ott aktuális csapatával a döntőben. A bajnoki címvédő pozsonyi Inter ugyanis 4:0-s összesítéssel jobbnak bizonyult az elődöntőben a tavalyi ezüstérmesnél. Az 53 éves szakember szerint megérdemelt a fővárosiak továbbjutása. „A bő keret, a mieinknél nagyobb tapasztalattal rendelkező kosarasok döntöttek az Inter javára, az, hogy nagyon kiegyensúlyozott az összeállításuk, kinti dobóik és centereik is kiválóak” – sorolta lapunk kérdésére a párharc kulcsfontosságú tényezőit Rón.

Minderről a széria harmadik és negyedik meccsén a komáromi közönség is meggyőződhetett. Szombaton az Inter a második félidei jó teljesítményével nyerte meg a találkozót (79:65), vasárnap azonban hatalmas csata zajlott az MBK Com Therm otthonában. A pozsonyiak háromszori hosszabbítás után, 122:119-re tudtak győzni. „Szép, emóciókkal teli mérkőzés volt, amelyen a nézők segítségével – akiknek ezúton is köszönöm a biztatást – sikerült mínusz 13 pontról eljutni a hosszabbításba. A fiúkon látszott, hogy teljes szívvel játszanak, küzdenek, és végre sikerült megnehezíteni az erős Inter dolgát. Háromszori hosszabbítást még sosem éltem meg edzőként, ilyenkor már csak apróságok döntenek, tulajdonképpen néhány, a mi szempontukból rossz helyre pattanó labda okozta a vesztünket. Sajnálom, hogy 4:0-lal ért véget a sorozat, de szép lett az elődöntős búcsú” – mondta Rón.

A szezon azonban még nem ért véget a komáromiak számára, a bronzmeccsen a sviti vagy a privigyei csapat lesz Kozlíkék ellenfele (párharcuk jelenleg 2:2-re áll). „Ahogy az állás is mutatja, hasonló erősségű csapatokról van szó, teljesen mindegy, melyikük lesz az ellenfelünk – tette hozzá Rón, aki szokásával ellentétben ezúttal hajlandó volt egy kis jóslásra. – Figyelembe véve, hogy a sviti Channels megsérült, és hogy az esetleges hetedik meccset a privigyeiek rendezhetik, őket tartom egy kicsit esélyesebbnek a döntőbe jutásra.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?