Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó Vácon

A kulturális együttmű-ködés szorosabbá fűzé-sének lehetőségeiről szóló tanácskozást rendeztek – tárcaveze-tők részvételével – a V4-es regionális állam-közi összefogás magyar elnökségi éve egyik záróakkordjaként.VácA találkozó után a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó hivatalos nyitórendezvénye k

A kulturális együttmű-ködés szorosabbá fűzé-sének lehetőségeiről szóló tanácskozást rendeztek – tárcaveze-tők részvételével – a V4-es regionális állam-közi összefogás magyar elnökségi éve egyik záróakkordjaként.

Vác

A találkozó után a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó hivatalos nyitórendezvénye következett, melynek programjában mind a négy ország képviseltette magát előadóművészekkel, s a minisztériumi vezetők a kapcsolatok további erősítésének szándékáról szóló közös nyilatkozatot írtak alá.

A miniszteriális tanácskozást követő sajtótájékoztatón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a visegrádi országok akkor tudnak erős pozíciót elfoglalni Európában, ha összefognak. Ľubica Laššáková kulturális miniszter, a szlovák delegáció vezetője kiemelte: a kultúra híd, amely összeköti az embereket. Petra Smolíková cseh miniszterhelyettes úgy fogalmazott, a kultúra olyan eszköz, amelynek segítségével a kapcsolatok más területein is el lehet mélyíteni az együttműködést. Pawel Lewandowski lengyel miniszterhelyettes elmondta: a visegrádi partnerek egyetértettek abban, hogy a kultúra számára minden kormányzatnak nagyobb pénz-ügyi támogatást kellene juttatnia. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a találkozó fővédnöke a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó hivatalos megnyitóján úgy fogalmazott, a V4-es együttműködésben nagy kulturális és gazdasági erő rejlik. Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a magyar V4-es elnökség egyik fő célja a kulturális kapcsolatok ösztönzése volt, hiszen ez jó hátteret ad a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítéséhez, valamint egymás jobb megismeréséhez. Fördős Attila, Vác polgármestere, fővédnök kiemelte: a V4-es tagállamok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésében még sok lehetőség rejlik. Kis Domonkos Márk színház- és fesztiváligazgató köszönetet mondott a támogatóknak, szavai szerint ez a háttér garantálhatja, hogy évről évre nagyon színvonalas színházi fesztivál házigazdája lehessen a város.

A Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó egyik lényegi eleme a négy V4-es tagállamot képviselő színészek és más színházi szakemberek két héten át tartó közös műhelymunkája, amibe újabban Ukrajnából érkező résztvevők is bekapcsolódnak, s a végeredmény egy jobbára egyszer, a rendezvény fináléjában előadott produkció.

Idén tizenhét színész mű-ködött közre a záróelőadásban, amelyet az ukrán Yaroslav Fedorishin rendezett, s a vásári előadásokra jellemző és mozgásszínházi elemeket is ötvöző darab óriási sikert aratott. Szlovákiát a pozsonyi Colorato Színház képviselte Szeget szeggel című darabjával a fesztivál rendkívül gazdag műsorában, a zenei programban koncertet adott a Bad Karma Boy együttes is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?