Van remény a helyzet rendezésére

Komárom. A járás településeinek polgármestereivel, Milan Belicával, Nyitra megye elnökével és Ľubomír Ševčík megyei tisztiorvossal is tárgyalt a komáromi kórházban kialakult helyzetről Bastrnák Tibor, a város polgármestere. A megbeszélések eredményéről tegnap sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak.

A megyei tisztiorvos múlt szerdán higiéniai okokra hivatkozva azonnali hatállyal betiltotta a műtétek végzését a sebészeten és az orr-fül-gége osztályon. Bastrnák Tibor hétfő délutánra összehívta a járás polgármestereit, hiszen nemcsak a város, hanem az egész régió lakosságát érintő problémáról van szó; a megbeszélésen jelen volt Bock Sylvia, a kórházat működtető Forlife igazgatója is. A polgármesterek egyetértettek abban, hogy nem szabad megengedni a kórház leépítését, és a helyzet alakulásától függően akár radikális lépéseket is kilátásba helyeztek. Úgy tűnik azonban, erre egyelőre nincs szükség, a Milan Belicával és Ľubomír Ševčík folytatott megbeszélést követően ugyanis remény van a helyzet ideiglenes rendezésére. „A megye?elnöknek egyértelműen kifejtettem: politikai nyomást látok a háttérben. Látszik, hogy a tisztiorvos által kiállított protokoll politikai megrendelésre készült, nem felel meg egy hivatalos jegyzőkönyv iránt támasztott követelményeknek. Tartalmaznia kellett volna, hogy konkrétan milyen előírásokat szegett meg a kórház és milyen módon kell kiküszöbölni a hiányosságokat. A tisztiorvos hivatkozási alapjául szolgáló minisztériumi rendelet ugyanis a járóbeteg-szolgálatra, nem pedig a műtőkre vonatkozik – mondta Bastrnák Tibor. – A tisztiorvosnak joga volt ugyan vizsgálatot folytatni a kórházban, de nem volt joga bezáratni a műtőket. Ha valóban hiányosságokat észlelt, azok kiküszöbölésére ajánlásokat kellett volna megfogalmaznia a megyeelnök részére. Továbbá ahhoz sem volt joga, hogy felülbírálja a közegészségügyi hivatal munkáját, amely higiéniai szempontból eddig mindig rendben találta a műtőket.”

Ševčík higiéniai vizsgálatot kért

A polgármester a sajtó képviselőinek beszámolt arról is, hogy a régióból egyes „jóakarók” negatív színben próbálták meg beállítani a komáromi kórházat Milan Belica előtt, mintha ott balkáni viszonyok uralkodnának, miközben szakmai szempontból egyre inkább fejlődik az intézmény, új orvosokat sikerült alkalmazni. „Amivel tényleg probléma van, az az épületek állaga, rendbetételük viszont a tulajdonos, azaz a megye feladata lenne – mutatott rá Bastrnák. – Sajnos a 2006-os választás után felállt megyei képviselő-testület még azt is meghiúsította, hogy a kórházi telek eladásából befolyt mintegy 11 millió koronát ide forgassák vissza. Sőt, a komáromi kórházra nyert EU-s pályázati pénzekből sem kaptak mostanáig egy fillér sem.” A polgármester szerint Belica korrekt hozzáállást tanúsított és kijelentette: neki sem érdeke a kórház leépítése. A megyeelnök közbenjárásának is köszönhetően a polgármesternek sikerült felvennie a kapcsolatot a tisztiorvossal, akit arra kért, ideiglenesen függessze fel a műtők bezárását. „Erre Ševčík úr nem volt hajlandó – hiszen akkor közvetve beismerte volna, hogy nem szakmai alapon döntött – megígérte viszont, hogy azonnali higiéniai ellenőrzésre kéri a közegészségügyi hivatalt. Ha az mindent rendben talál, ideiglenesen engedélyezi a műtétek végzését – mondta Bastrnák. – Ilyen alapon azonban be se kellett volna záratni a műtőket, hiszen ez a hivatal eddig sem emelt kifo?gást.” Bár a műtők átalakítása a megye feladata lenne, a betegek érdekeit szem előtt tartva a Forlife vállalja a vélt vagy valós hiányosságok kiküszöbölését. Ehhez azonban az kell, hogy a tisztiorvos pontosan megfogalmazza: milyen rendelet alapján és egyáltalán mit kell orvosolni.

A biztosító számol a komáromi kórházzal

A polgármester Zuzana Zvo?lenskával, az Általános Egészségbiztosító vezérigazgatójával is tárgyalt. „A vezérigazgató tájékoztatása szerint a biztosító részéről nem kell leépítéstől tartani, továbbra is szándékukban áll szerződést kötni a komáromi kórházzal – tájékoztatott a polgármester. – Annál inkább sajnálatos, hogy a megye így viszonyul saját intézményéhez.” A megbeszélésen Bastrnák, mint a parlament egészségügyi bizottságának tagja felvetette a vágsellyei kórház problémáját is. Ezzel kapcsolatban Zvolenská kijelentette: bár a regionális egészségbiztosító helyesen járt el a vágsellyei kórházzal szemben, nem kizárt, hogy a további tárgyalások után módosítják álláspontjukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?