<p>Nagytárkány. A Tisza-parti községet Zemplénagárddal összekötő út magyarországi szakaszán az építési munkálatoknak június 30-ára be kellene fejeződniük, ám a dolgok jelenlegi állása szerint nehezen képzelhető el, hogy a beruházás határidőre</p>
Útépítés – hamarosan lejár a határidő
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1370979498271_19.jpg.jpg?itok=o3AC-XVU)
LECZO ZOLTÁN
A két határ menti község közötti, mintegy három kilométeres szakasznak az eredeti tervek szerint már 2011. augusztus végére el kellett volna készülnie. Az átadási határidőt később 2012. június 30-ra módosították, a most érvényben lévő előírások szerint pedig a nagyrészt európai uniós forrásból finanszírozott projektnek augusztus 31-re kellene lezárulnia. Kopasz József, Nagytárkány polgármestere lapunknak elmondta, az építési munkálatokat a falu határában 2008 februárjában kezdték el. A nagytárkányiak az út megépítésére 2007-ben pályázatot nyújtottak be az európai uniós alapokhoz, és ekkor meg is kapták a kért támogatást.
A 331 939 eurós beruházás költségeinek 75 százalékát az Európa Uniótól, 20 százalékát pedig a szlovák államtól nyert támogatásból fedezték, a településnek csak az 5 százalék önrészt kellett kifizetnie. A Szénazsák-dűlőn át vezető, 6 méter széles, 648 méter hosszú út államhatárig tartó szakasza határidőre elkészült, a község azonban folytatni szerette volna a munkálatokat, ezért még 2009-ben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel közösen készített egy újabb pályázatot.
A beruházás második fázisaként a Zemplénagárd és az államhatár közti mintegy 2,1 kilométeres szakaszon kellett folytatni a munkálatokat, a szlovákiai részen útjelző táblákat és útjeleket akartak elhelyezni, illetve az út szlovákiai nyomvonala egy részének, valamint a Kaszárnya utca 800 méteres szakaszának újraaszfaltozását is tervezték. A pályázók később megkapták a kért támogatást, a nagytárkányiak által elnyert 140 000 euró, melynek csupán 5 százalékos önrésze terheli a község költségvetését, elegendő volt a tervezett munkálatok elvégzésére. A szlovákiai szakaszon a beruházás befejeződött, ám a magyarországi partner csak ősszel kezdhetett hozzá az út építéséhez. A megismételt közbeszerzési eljárást követően ugyanis csak azután láthattak hozzá az építési terület megtisztításához, hogy a régészeti feltárás befejeződött. Az építési munkálatokat nehezíti, hogy az út alatti talaj rendkívül laza, tömöríteni kell. Kopasz József polgármester tájékoztatása szerint a szlovákiai szakaszon elvégzett beruházás utófinanszírozott projektként valósult meg. A költségek fedezésére még szeptemberben 108 ezer euró kölcsönt vettek fel, kamatait havonta törlesztik. A községbe egyébként megérkezett az értesítés arról, hogy az európai uniós forrásból származó támogatást – ami a költségek 85 százalékát teszi ki – hamarosan átutalják a település számlájára, így a hitelt is rövidesen visszafizethetik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.