Ünnepelt a Magyar Asszonyok Ligája

Tóth Melánia elnök mindenek- előtt szervezetük karitatív tevékenységére büszke.GútaFennállásának 25.

Tóth Melánia elnök mindenek- előtt szervezetük karitatív tevékenységére büszke.

Gúta

Fennállásának 25. évfordulójét ünnepelte a gútai Magyar Asszonyok Ligája (MAL).

A MAL 1992-es országos megalapítása Bába Piroska, Nagyvendégi Éva, Kocsis Aranka és Laczkóné Erdélyi Margit nevéhez fűződik, a gútai alapszervezet születésénél pedig Paszmár Ilona, Marczibál Viola, Podmajerskýné Fekete Irén, Angyal Adrianna, Kürti Mária és Tóth Melánia bábáskodott. Míg azonban a kilencvenes évek végére a nagy lelkesedéssel indult MAL mozgalom országszerte visszahanyatlott, Gútán – már önállóan bejegyzett szervezetként – töretlenül fejlődött. „Legbüszkébb a MAL Caritasra, a tagjaink által folytatott karitatív tevékenységre vagyok – nyilatkozta lapunknak Tóth Melánia elnök. – Évente megszervezzük az árveréssel összekötött jótékonysági bálunkat, amelynek bevételét beteg gyerekek, hátrányos helyzetű családok, egyedül élő idős emberek, kimagaslóan tehetséges, de szociálisan rászoruló diákok támogatására fordítjuk, de gyűjtöttünk már a kárpátaljai árvízkárosultaknak, a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak és a gútai templomtorony javítására is. Mindenképpen köszönetet illeti azokat a művészeket, akik ezekre az árverésekre felajánlják alkotásaikat, valamint a rendezvényeinken fellépő művészeket, akik ingyen vállalják a szereplést.” A MAL további fő tevékenységi köre a hagyományápolás, 1994-ben az önkormányzattól kaptak egy régi parasztportát, amit támogatóinak köszönhetően, pályázati forrásból és önkormányzati segítséggel fokozatosan újítottak fel. A tájházban és udvarán rendszeresen szerveznek nyári kézművestáborokat gyerekeknek, előadásokat, közösségi eseményeket tartanak itt. Már a megalakulásuk utáni évben díjat alapítottak (a szobrocskát Angyal Titusz művészkovács készítette), amit minden évben azoknak a férfiaknak ítélik oda, akik segítik a MAL munkáját.

Tóth Melániától megtudtuk, jelenleg mintegy ötven tagjuk van, a fiatalabb, harmincas-negyvenes korosztályból is akadnak néhányan. „Tavasszal tisztújítást tartunk, szeretnénk a fiatalabb generációnak átadni a stafétát, hogy új lendülettel folytassák az általunk megkezdett utat, új ötletekkel színesítsék a MAL munkáját” – mondta a leköszönő elnök. Az ünnepségen gútai művészek – Becse Szabó Ilona, Vadkerti Imre, Sipos Dávid és Jónás Csaba – adtak műsort (a technikai hátteret Ferenczi Kornél nyújtotta). A MAL díjas férfiak egy-egy szál rózsával ajándékozták meg a szervezet tagjait. A jubileumra az elmúlt 25 év történéseit összegző, sok-sok képpel illusztrált kiadványt is megjelentettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?