Újra van járásbíróság Nagyrőcén

Nagyrőce. Egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés, kevesebb utazás, jobb megközelíthetőség vár a Nagyrőcei járásban a peres ügyeiket intéző állampolgárokra – a járási székhelyen egy korábban oktatási célokat szolgáló épületben nyitották meg újra a 2005 januárjában bezárt járásbíróságot.

Idén január másodikán Štefan Harabin igazságügyi miniszter adta át rendeltetésének az intézményt, hangsúlyozva, a három évvel ezelőtti döntés elhamarkodott volt, a járásbíróságok összevonása miatt hosszadalmasabb lett az ügyintézés, néhány ügy elhúzódott, és szinte működésképtelenné vált az igazságszolgáltatás a régióban.

Országos szinten kilenc járásbíróságot nyitottak meg újra, a Nagyrőcei Járásbíróság személyi állományának kiépítése néhány hónapon belül befejeződik. Az első tárgyalásokra valószínűleg éppen ezért csak február elején kerülhet sor. Ivan Gašparovič köztársasági elnöknek még ki kell neveznie azt a négy bírót, akik pályázati úton nyerték el posztjukat az újranyitott Nagyrőcei Járásbíróságon.

Összesen hat bírája lesz az intézménynek, rajtuk kívül pedig harminc alkalmazott is munkát kap a bíróságon. A városközponthoz közeli, az önkormányzat által e célra felajánlott ingatlant a bírósági munka feltéleinek megfelelően alakították át.

A régió északi részében lévő települések nagy részének Nagyrőce ugyan könnyebben elérhető, ám a Tornalján és környékén élők számára hátrányosabb a helyzet. Az ott élőknek Rimaszombat volt jobban, gyorsabban és egyszerübben megközelíthető. Információink szerint Nagyrőce városvezetése már akkor elégedetlenségének adott hangot, amikor 2005-ben bezárták és Rimaszombatba helyezték át a bíróságot. Akkor jelezték is, a két város közti viszonylag nagy távolság, a bonyolult, több átszállással járó közlekedés az ügyfeleknek nem kedvezett, a Rimaszombati Járásbíróság pedig a megszaporodott ügyek miatt túlterhelt lett.

Az új járásbíróság irattárába e hónapban szállítják át az aktákat Rimaszombatból, a szakemberek véleménye szerint a bővülő és az állampolgárokhoz közelebb kerülő igazságszolgáltatás számos elhúzódó ügy végére tehet pontot. A járásbíróság újranyitásával együtt járási ügyészség is megkezdte munkáját Nagyrőcén.

Rimaszombatban a járásbíróság jelenleg három épületben működik, itt is terveznek modernizálást és bővítést; az eredetileg törvényszéki palotának épült, majd a múlt rendszerben egészségügyi célokat szolgáló épület felújítását tervezik.

Sok a bűntény, sok a peres ügy

A Rimaszombati és a Nagyrőcei járás országos szinten a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő régió. A peres ügyek száma a lakosság lélekszámához mérten viszonylag magas, főleg ebben a térségben gyakoriak az ún. megélhetési bűntények. Az ilyen esetekből néha naponta többel is foglalkozniuk kell a bíróknak. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?