Újra megnyitják a városi strandot Szepsiben

Még tart a felújítás, a nyitást legkésőbb június elejére tervezik.SzepsiEgy év kihagyás után idén újra megnyitja kapuit a városi strand.

Még tart a felújítás, a nyitást legkésőbb június elejére tervezik.

Szepsi

Egy év kihagyás után idén újra megnyitja kapuit a városi strand. Még zajlik a felújítás, és néhány új elemet is építenek, a nyitást május végére, legkésőbb június első hetére tervezik.

A szepsi városi strandot a hetvenes évek elején építették, és a 2014-es strandszezon végéig szinte minden évben üzemelt. Az utóbbi évek során a fenntartása és működtetése már veszteséges volt. „Nyilvános verseny keretében szerettünk volna üzemeltetőt találni. Az első kiírás sikertelen volt, és sajnos a második sem hozott eredményt. A strand egy éven át zárva volt, de idén újra megnyitjuk. Jelenleg az úszómedence felújításán és a terep kiegyenlítésén dolgozunk, de néhány újdonsággal is készülünk” – közölte lapunkkal Kolozs Nikolett, a város szóvivője, majd hozzátette, a munkálatok során új fasort és élősövényt is kiültetnek, megjavítják a kerítést, a fapadokat, a lábmosókat. „Új játszóteret is létrehozunk, modern napozóágyakat helyezünk ki. A medence átfestése után már csak a tisztítóberendezés ellenőrzésére, valamint a közegészségügyi hivatal jóváhagyására fogunk várni. Ha minden rendben lesz, megtöltjük a medencét” – tette hozzá a szóvivő, aki azt is elmondta, a strand felújítására most 15 ezer eurót költöttek, de további 35 ezret terveznek invesztálni. A strand 1998 óta szinte mindig veszteséges volt, évente közel 5000-5600 euróba került a működtetése, de az érdeklődés egyre nagyobb iránta, ezért a város nem zárhatja be végleg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?