Új sportcsarnokot kaptak az asztalitenisz bajnokok

Új sportcsarnokot kaptak az asztalitenisz bajnokok
Hodos |

Az utóbbi hét évben nem akadtak legyőzőre és ha így folytatják, nem valószínű, hogy ez a közeljövőben változni fog. Végre saját sportcsarnokban edzhetnek a hodosi bajnokok Kardos Aladár edző vezetése alatt.

Ezek a gyerekek már nagyon megérdemelték ezt a sportcsarnokot.” – kezdte a beszélgetést Balódi László polgármester, amikor az új sportcsarnokról kérdeztük, majd folytatta: „Sokat és sok helyen kilincseltünk, de elképesztő módon sehol sem jártunk sikerrel. Pedig nem egy egyszerű sport klub számára kerestünk támogatást, hanem az akkori hatszoros, most már hétszeres szlovákiai, sőt közép-európai bajnokoknak. Amikor valaki kinyitotta a világhálón az asztalitenisz extraligás táblázatokat, megjelent Nyitra, Nagyszombat, Pozsony és Hodos. Sokan először azt sem tudták, hogy mi az a Hodos, eszik-e vagy isszák. 1993-tól, azaz Szlovákia megalakulásától, csak egyetlen klubnak sikerült ennyi bajnoki címet besöpörnie. Ez a Slovenská Sporitelna Bratislava klub volt, amely azóta már megszűnt. Ha a hodosi asztaliteniszezők megszerzik nyolcadik bajnoki címüket is, ők lesznek a mindenkori lista élén.”

A bajnokok azonnal ki is próbálták az új csarnokot.

Ezek alapján nem csoda, hogy az önkormányzat minden követ megmozgatott azért, hogy támogatást szerezzen a sportcsarnok megépítéséhez. Tavaly sikerrel jártak az iskolaüügyi minisztériumnál, amely mintegy 109 ezer euróval támogatta az új sportcsarnok megépítését és ugyanilyen összeggel járult hozzá a Hodos önkormányzata is a falu költségvetéséből. Augusztus közepén a Hodosi Lakoma keretén belül, ünnepélyes keretek közt átadták rendeltetésének, többek közt Jozef Kmet az asztaliteniszklub elnöke és Ivan Husár, sportért felelős államtitkár jelenlétében. A sportcsarnok két játékfelületből áll, melyek egyenként 12 x 7 méter nagyságúak. A nézőtér három soros és 50 férőhelyes. Most már nyugodtan, saját időbeosztásuk alapján edzhetnek a bajnokok, nem kell a kultúrház programjához időzíteni sem az edzéseket, sem a mérkőzéseket. A múltban ugyanis nem egyszer úgy alakult, hogy vagy Dunaszerdahelyen, vagy Pozsonyban kellett lejátszani egy-egy rangadót, mert a kultúrház épületében éppen egy rendezvény zajlott. Most már az edzésekhez 4 – 6 asztal áll rendelkezésre, rangadókon pedig két asztalon folyhat a csata.

„Ezek a gyerekek már nagyon megérdemelték ezt a sportcsarnokot” – jelentette ki a polgármester.

A bajnok fiúkhoz kezdenek a lányok is felzárkózni, most első éven indul a női extra liga, sőt az utánpótlás is nagyon jól alakul, sokan érdeklődnek az asztalitenisz iránt a gyerekek, a fiatalok közül, úgyhogy jó helyre került a sportcsarnoki beruházás Hodosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?