Traktorparádé Borfőn

Borfő (Brhlovce) |

<p>Másodszor rendeztek traktortalálkozót a Lévától 15 kilométerre fekvő apró községben.</p>

Már nem csak a sziklába vájt házak és a volt népi iskola épületében berendezett motorkerékpár-múzeum Borfő nevezetessége. A traktorok szerelmesei is ide zarándokolnak már második alkalommal. A szervezők szerint ebben a községben a legnagyobb az egy főre jutó traktorok száma, különösen igaz volt ez a múlt szombaton. A község szívében közel 40, javarészt az egykori Csehszlovákiában gyártott traktor sorakozott, majd kipöfögött a község határába, a mezőre, ahol késő délutánig szórakozhatott a fesztivál közönsége.

A tulajdonosok mérőberendezés segítségével mérethették meg gépük teljesítményét, de hogy milyen erősek a traktorok, az a húzópárbaj során derült ki. A vastag kötéllel összekötött traktorok méretes gödröket kapartak, mire elhúzták ellenfelüket, az pedig nem mindig volt feltétlenül igaz, hogy a csatából az újabb gép került ki győztesen. Az ember–gép párbaj sem maradt el, huszonöt felnőtt férfira volt szükség ahhoz, hogy megállítsák a kötél végére kötött és elindulni próbálkozó Zetor 30-ast. A szünetekben lovasbemutató szórakoztatta a közönséget, kiemelve a tényt, hogy lovak nélkül a technikai fejlődés sem jöhetett volna létre. Amíg a felnőttek megcsodálhatták a rendezvényre érkezett veterán motorokat és autókat, a legkisebbeket pótkocsis traktor hordta körbe a terepen.

A kiállított traktorok többségét teljesen felújították, akadt köztük olyan is, amelyet a roncstelepen vásárolt a tulajdonosa, és visszaadta régi fényét. Többen is elmondták, néhány alkatrész már csak nagyon nehezen szerezhető be, például börzéken. A nézők elismerően járták körbe a nosztalgikus Zetor 15, 25A, 25K, 30 vagy Super 50-es típusokat, de különlegesség a pilzeni Škoda művekben gyártott Škoda 30-as traktor is, sőt egy izzófejes Lanz Bulldogot is elvittek a találkozóra. Mindemellett vadonatúj gépek is felvonultak Borfőn, több márka képviselete is jelen volt és szponzorálta a parádét. Erre szükség is volt, hiszen a látogatóktól ezúttal sem kértek belépődíjat. Késő délután végül tombolahúzás zárta a rendezvényt, melyet remélhetőleg a következő években is rendületlen lelkesedéssel rendeznek meg.,

Ivkovič Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?