Több mint 400 ruha és kiegészítő cserélt gazdát Galántán

GA-swap
Galánta |

Több mint 400 ruha, kiegészítő és játék talált új gazdára az idei első galántai ruhacserén, amely iránt egyre nő az érdeklődés. A következőt nyár elejére tervezik a szervezők.

Egy híján hetvenen látogattak el a Burcoffee Galéria kávézóban múlt vasárnap szervezett ruhacserére. Közel 700 ruhát, 130 kiegészítőt és több mint 30 játékot adtak le a látogatók. A ruháknak több mint fele elkelt, a kiegészítőkből 40, a játékokból 18 maradt.

„Azokat a ruhákat, cipőket, amelyek megfelelnek a nyár elejére tervezett ruhacserére, meghagytuk, a többit a nemeskajali Ekocharita ruhagyűjtőbe vittük, illetve a galántai Jóakarat Polgári Társulásnak (Občianske združenie Dobroprajnosť) adjuk tovább. A ruhacsere ugyanúgy zajlott, mint a korábbi alkalmakkor. Mindenki legfeljebb 15 ruhadarabot, 5 pár cipőt és 5 játékot adhatott le, és 2 euró fejében bármennyi terméket elvihetett. Ezen kívül bizsu, könyvek és CD-k is gazdát cseréltek, sőt, még egy rádiónak is lett új tulajdonosa, habár az elektronikai cikkek cseréjét egyelőre nem hirdettük meg. Annyiban volt más a rendezvény a korábbiakhoz képest, hogy a gyerekeknek kézműves foglalkozással is készültünk, amelyen húsvéti dekorációkat készíthettek, és volt két dj-nk is, így zenei aláfestés mellett válogathattak az érdeklődők. Annak ellenére, hogy esett az eső és a kávézó teraszán zajlott a cserebere, nagyon sokan eljöttek, aminek nagyon örülünk”

– mondta el Rapand Bori, aki Lenka Šajgalíkovával és Andy Balážová Bachorecovával közösen szervez évente többször ruhacserét. A következő alkalom várhatóan júniusban lesz.

ruhacsere
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?