Több fejlesztésre jut pénz a galántai költségvetésből

<p>Galánta. Legutóbbi ülésükön a városi költségvetés módosításáról is tárgyaltak a képviselők. Több fejlesztés bekerült az idei tervbe.</p>

BARTALOS ÉVA

A módosítás értelmében a megtakarított összeg egy részét a tartalékalapba helyezik át, a másikkal különböző projektek finanszírozásához járul hozzá a város. A Szlovák nemzeti felkelés utca és az Esterházy utca kereszteződésének kibővítésére tizenötezer eurót szánnak. A Lidl üzletközponttal szemben levő kereszteződés rossz állapotban van, szűk, két autó egyszerre nem tud behajtani. Korábban Peter Závodský képviselő indítványozta a felújítást. Az útfelújítás mellett a gyerekek és az idősek komfortérzetének javítására is jut pénz. Tizenkétezer eurót különítettek el a Hody városrészben található játszótér áthelyezésére. A játszótér a magasfeszültségű vezeték alatt van. Ján Poľakovský, a városihivatal-vezető helyettese szerint a játszótérre szánt összeg megalapozott. Az ülésen elmondta, az áthelyezés körülbelül 2000 euróba kerül, s nemcsak a költöztetésre, hanem új játékokra is jut pénz. A nyugdíjasoknak egy mintegy 50 négyzetméteres lugast építenek az Északi lakótelepen, a Šverma utcai nyugdíjasklub udvarán. Peter Závodský megjegyezte, hogy a városvezetés már évekkel ezelőtt ígéretet tett egy hasonló építmény kivitelezésére. A helyi tekeegyesületnek is segít az önkormányzat. A jubileumi Galántai Vásárra, amelyet augusztus második hétvégéjén tartanak, elkészül az új bowlingpálya. Ladislav Maťašovský, Galánta polgármestere elmondta, rendben lezajlott a közbeszerzési pályázat.

„A gond az, hogy az általános forgalmi adót meg kell fizetni erre az évre. Ez 12 647 euró” – tájékoztatta a képviselőket a polgármester.

Az ülésen elfogadták a város zárszámadását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?