Tizedik jubileumi borverseny a Bodrog partján

Szőlőske. A Bodrog-parti településen tegnap nemzetközi borversenyt szerveztek, melyen morva, magyar és szlovák kis- és nagytermelők, cégek illetve magánszemélyek mutatták be boraikat.

Szőlőske. A Bodrog-parti településen tegnap nemzetközi borversenyt szerveztek, melyen morva, magyar és szlovák kis- és nagytermelők, cégek illetve magánszemélyek mutatták be boraikat. A tizedszer megrendezett vetélkedés rangos nemzetközi zsűrije – amely képesített és elismert borászokból állt – kilencvenhat termelő kétszázkilencvenhat termékét minősítette. A borokat öt kategóriában értékelték, külön a tokaji alapborokat és specialitásokat, valamint a száraz és édes fehérborokat, illetve a vörös borokat. Az ítészek szigorú szakmai szempontok alapján dolgoztak. Egy-egy bor – nemzetközi OIV minősítő rendszer szerint – maximum 100 pontot kaphatott. A verseny díjátadóját és eredményhirdetését 2008. május 24-én, az újbor megkeresztelésének alkalmából, a Szent Orbán-napi ünnepségek keretében rendezik Szőlőskén. Az elért pontszámok alapján a borok háromféle minősítést kaphatnak: a legjobbak lesznek az aranyérmesek, és jó néhány termék kaphat ezüst- illetve bronzérmes besorolást. Idén a verseny fővédnökének, Zdenko Trebuľának, a Kassa Megyei Önkormányzat elnökének különdíját is átadják .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?