TIPPELJEN AZ ÚJ SZÓ-VAL

Szombati számunkban elsőként Gőgh Árpád, az osztrák Stadlau csallóközi légiósa igyekezett eltalálni a III. labdarúgóliga nyugati csoportjának hét végi eredményeit. Annak ellenére, hogy saját bevallása szerint már nem látogatja a fogadóirodákat, megfelelt az elvárásoknak.

Szombati számunkban elsőként Gőgh Árpád, az osztrák Stadlau csallóközi légiósa igyekezett eltalálni a III. labdarúgóliga nyugati csoportjának hét végi eredményeit. Annak ellenére, hogy saját bevallása szerint már nem látogatja a fogadóirodákat, megfelelt az elvárásoknak. Hét meccsből, egyet ugyanis a pálya talajának alkalmatlansága miatt későbbi időpontra halasztottak, hármat úgymond telibe talált. – Külön örömömre szolgál, hogy egykori csapatom, a Bacsfa, hazai pályán legyőzte a jó képességű nagyszombati fakót (2:1). A Bánovce bukására is számítottam (1:2). Az atomerőmű tövében sem termett babér a hazaiaknak, a nagytapolcsányiak pontot zsákmányoltak (1:1) idegenben. Arra viszont még álmomban sem gondoltam, hogy a szuverén vágsellyei listavezető nem tudja legyőzni a Lévát. Három találat a lehetséges hétből jó eredménynek számít. Főleg így idény elején, amikor a kívülálló még csak nem is sejti, milyen formában vannak a kollektívák – foglata össze tippversenyünkben elért teljesítményét első vendégünk. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?