Tilos a vendéglők terasza mellett parkolni

Az utak felújítása miatt az utóbbi hetekben számos helyen forgalomelterelések és ideiglenes útlezárások nehezítették a közlekedést a járási székhelyen.ÉrsekújvárA kilenc érintett szakasz rekonstrukciójával egyidejűleg változik a forgalmi rend a városháza környékén.Az érsekújvári utak felújításával j

Az utak felújítása miatt az utóbbi hetekben számos helyen forgalomelterelések és ideiglenes útlezárások nehezítették a közlekedést a járási székhelyen.

Érsekújvár

A kilenc érintett szakasz rekonstrukciójával egyidejűleg változik a forgalmi rend a városháza környékén.

Az érsekújvári utak felújításával járó kiadásokat tízéves lejáratú hitelből fedezi a város, és a kivitelező ugyanennyi évre vállal garanciát az utak minőségéért. Mintegy hét kilométeres szakaszt érintenek a munkálatok, közel 38 ezer négyzetméteres területet. 2017 márciusában hirdette meg az önkormányzat a nyilvános versenypályázatot, az árkalkuláció alapján 1 315 000 euróba került volna a rekonstrukció, ám a pályázatban részt vevő három cég egyike, a zólyomi Doprastav Asfalt Részvénytársaság 955 ezer euróért vállalta a munka elvégzését.

Az érsekújvári utakon évekig csak a kátyúkat foltozták be, a jelenlegi felújítás során új burkolattal vonnak be néhány utat a lakótelepeken, a kertvárosrészben, valamint a központban. A Pipa utcában új utat építenek, a Megyeri utcában, ahol új családi házak épültek, a tervek szerint meghosszabbítják az útszakaszt. E hét elején a városházához közeli Kassák Lajos utcában, a már felújított útszakaszon módosították a közlekedést, és új közlekedési táblákat helyeztek ki a munkások. A Björnson utcánál levő kávézók teraszainál már korábban lezárták az utat, ám a Kassák Lajos utcában levő teraszokon ülőket még mindig zavarta a forgalom. Érsekújvár honlapján arról tájékoztatta a lakosokat a város vezetése, hogy július 9-től forgalomelterelő táblákat és betontorlaszokat vagy virágcserepeket helyeznek ki az útra. A Kassák Lajos utcában mostantól tilos parkolni.

A városi hivatal tájékoztatása szerint a Városháza utcában kijelölt parkolóhelyeket továbbra is használhatják a gépkocsivezetők, ám megváltozik a haladási irány. Nem jelölnek ki főutat, a két kereszteződésben a jobbkéz-szabály lesz érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?