Taxiállomások lesznek Dunaszerdahely városközpontjában

SZABÓ CSILLADunaszerdahely. Augusztus 1-jétől több taximegállóhely lesz Dunaszerdahelyen, és az engedély nélkül működő szolgáltatókat is könnyebben ki tudják majd szűrni.

SZABÓ CSILLA

Dunaszerdahely. Augusztus 1-jétől több taximegállóhely lesz Dunaszerdahelyen, és az engedély nélkül működő szolgáltatókat is könnyebben ki tudják majd szűrni. A városi képviselő-testület kedden vita nélkül elfogadta a személytaxi-szolgáltatásokról szóló általános érvényű városi rendeletet.

A személyszállítással foglalkozó vállalkozások a törvényből kifolyólag már csak taxiszolgáltatásként működhetnek, de a városban eddig nem szabályozta rendelet ezeket a szolgáltatásokat. A rendelet egyik legfontosabb hozadéka, hogy különbséget tesz a megállóhelyek és az állomáshelyek között. Rendelet hiányában eddig a taxisok közül többen saját lakcíműket jelölték meg a taxi állomásaként, most pedig lehetőségük lesz arra, hogy a város közterületén béreljenek állomáshelyeket. A városban eddig csak megállóhelyek voltak, mégpedig a buszpályaudvarnál és a kórháznál, de ezeken a helyeken a taxisok csak rövid ideig állhatnak – addig, amíg az utas be- vagy kiszáll. A rendelet szerint a Vámbéry Ármin téren, a Kék Duna áruháznál, a Kondé püspök utcában és a Vasút utcában jelölnek ki két–két parkolóhelyet a taxisoknak, ezeken a helyeken a taxik akár egész nap parkolhatnak. Az állomáshelyeket egy évre vehetik bérbe a taxisok, a helyekre maximálisan annyi kérvényt nyújthat be a szolgáltató, ahány bejegyzett autója van.

A város a rendelet előkészítésébe bevonta a taxiszolgáltatókat is, nyilvános találkozón egyeztettek a részletekről. A taxisok örömmel fogadták a javaslatot. Mivel az állomáshelyek bérléséhez illetve a megállók bejegyzéséhez is szükséges felmutatni a szolgáltatásról szóló hivatalos engedélyt, az illegálisan működő személyszállítóknak nehezebb dolguk lesz. A rendelet betartását a városi rendőrség, valamint a város által megbízott személyek ellenőrzik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?