Takarékoskodó vasút

Léva/Zselíz/Ipolyság. A múlt hét vasárnapjától a vasúttársaság az eddigi 200 helyett már csak hetvenkilenc állomáson teszi lehetővé a gyorsáru és csomag feladását. Az intézkedéstől az év végéig mintegy 130 millió korona megtakarítást várnak.

Ezzel összefüggésben létszámleépítés is lesz, 602 alkalmazottból csak 245 marad a helyén, további 204 főnek egyéb munkakört kínálnak fel, 153 embernek pedig felmondanak. Miloš Čikovský, a vasúttársaság szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta, a szolgáltatás eddig évente 320 millió korona veszteséget produkált. Léván, Ipolyságon, Zselízen és Párkányban továbbra is megmarad a szolgáltatás, és ebben a kategóriában a tarifaárak sem változnak, a kisebb helyeken (például Nagysalló, Csata, Oroszka, Bény) már régebben megszüntették e lehetőséget. Lényeges, hogy ezentúl a személyvonatokra egyáltalán nem lehet feladni gyorsárut és kisebb csomagot; ezek csak teherszerelvényeken továbbíthatók. Június 15-től, vagyis a vonatok újraindításától az eddigi állomási jegyirodák is megmaradnak – Léván, Zselízen, Ipolyságon biztosan. Lekéren, a csatai vasúti csomóponttal szomszédos faluban is megmarad az iroda – de itt már most is, hogy vonatpótló autóbuszok közlekednek – vállalkozásként működik a jegykiadás. A vállalkozást működtető Lýdia Napová lapunknak elmondta, hogy mivel közvetlenül nyugdíj előtt áll, a vasút azt a lehetőséget kínálta fel neki, hogy bérelje a jegykiadó helyiséget. Kiváltotta az iparengedélyt, és már most is szerződéses alapon árulja a menetjegyeket. A hölgy ugyan még nem kapta meg az új menetrendet, ám értesülései szerint a jegyár nem változik. Béres Lajos, Lekér polgármestere szerint a vonatpótlók közlekedésére optimális megoldást találtak: mivel a buszok nem a lekéri állomáson állnak meg – ott ugyanis nem tudnak megfordulni –, Napová a helyi művelődési házban árulja a menetjegyeket; június 15-ig a vonatpótlókra is ott kell felszállni. Napová június közepétől viszont az állomási bérelt helyiségben adja majd ki a menetjegyeket – amikor újraindul a vonatközlekedés. (s, buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?