Sztrájk a gútai kábelgyárban

Gúta. Tegnap délután egy órakor sztrájkba léptek a Kromberg&Schubert kábelgyár dolgozói, hogy tiltakozzanak a rossz munkakörülmények és a kollektív szerződés megszegése ellen.

A sztrájkolók eltorlaszolták a gyár bejáratátVas Gyula felvételeEgy órakor a reggeli műszak?ban dolgozók nagy része – akiknek egyébként kettőkor telt volna le a munkaideje – elhagyták a gyár területét. A kijövők közül többen arról számoltak be, hogy néhány perccel egy óra előtt gyűlést hívtak össze a műszak?vezetők. „Ezzel a nagy hirtelen összehívott gyűléssel ismét csak meg akartak félemlíteni bennünket és húzni az időt, hogy ne léphessünk sztrájkba” – mondták. Amint azt Emil Machyna, a vasas szakszervezet (KOVO) országos elnöke a helyszínen kifejtette: az eredetileg kétórásra tervezett sztrájkot határozatlan idejűre módosították, miután múlt csütörtökön a helyi szakszervezet héttagú elnökségét a cégvezetés parancsára biztonsági őrökkel vezettették ki a gyár területéről. Egyikük, Daniela Sýkorová elmondta: múlt csütörtökön fél ötig folyt a tárgyalás a gyár vezetősége és a szakszervezi elnökség között, majd öt órakor beállt a szalag mellé. Fél kilenckor hívatta őt a termelési vezető, aki közölte vele, hogy nincs számára tovább munka, és majd értesítik, ha ismét szükség lesz rá. Elvették a belépő kártyáját is, így azóta be sem léphet a gyár területére. Ugyanígy jártak el az elnökség további 6 tagjával. A vezetőség indoklása meglehetősen furcsa, hiszen, mint megtudtuk, Gútán hetek óta a Kromberg&Schubert magyarországi, kőszegi gyárából foglalkoztatnak 40 személyt, segítségükkel próbálják áthidalni a munkaerő-hiányt.

Fél kettő után folyamatosan érkeztek a hírek a szakszervezeti vezetőkhöz arról, hogy a dolgozókat szállító autóbuszok nem jöhetnek be a gyár előtti parkolóba – a sofőrök állítólag a vezetőségtől kapták ezt az utasítást, hogy távolabb álljanak meg. A buszban ülők gyalogosan érkeztek a gyár hátsó bejárathoz közeli mellékútról. A vezetőség célja valószínűleg az volt, hogy ott engedje be azokat, akik nem kívántak csatlakozni a sztrájkhoz. Akkorra azonban a sztrájkolók már elállták mind a fő-, mind a hátsó bejáratot. A szervezők szerint egyébként a dolgozók közel 70 százaléka támogatta aláírásával a munkabeszüntetést.

A szakszervezeti vezetők és a cégvezetés között fél egy körül kezdődött a tárgyalás, pedig a szakszervezetisek már reggel óta a gyár előtt várakoztak. Machyna szerint a kábelgyáriak szándékosan húzták az időt, hogy a sztrájk kezdetéig ne legyen idő a megegyezésre. Egykor a szakszervezetisek felálltak az asztaltól, amit a másik fél nehezményezett, mond?ván: míg folynak a tárgyalások, nem szokás sztrájkolni. Machyna viszont azzal érvelt, hogy előre bejelentették a munkabeszüntetést.

Az egyeztetés, amelyen részt vett Jochen Schlimme, a Krom?berg&Schubert központi válla?latának személyzeti igazgatója is, fél háromtól folytatódott. A tárgyalás lapzártakor még tartott, tehát a sztrájk folytatódott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?