Szigorított jegyellenőrzés Kassán

Kassa. E hónap elejétől csak a vezető melletti ajtón lehet felszállni a vasműbe tartó, R és RA jelzésű villamosokra. Az intézkedéssel az illetékesek a feketén utazók számát szeretnék csökkenteni, mivel vélhetően ezen a vonalon utazik a legtöbb potyázó.

Kassa. E hónap elejétől csak a vezető melletti ajtón lehet felszállni a vasműbe tartó, R és RA jelzésű villamosokra. Az intézkedéssel az illetékesek a feketén utazók számát szeretnék csökkenteni, mivel vélhetően ezen a vonalon utazik a legtöbb potyázó. A közlekedési vállalat igazgatóhelyettese elmondta, hogy a jegy és bérlet nélkül utazókat tavaly összesen tizenkét és félmillió koronára büntették, ám számuk évente növekszik. Štefan Dutko szerint ez a tény a jegyek árára is hatással lehet, előfordulhat ugyanis, hogy az így keletkezett bevételkiesést áremeléssel kell pótolni. A vasműbe, illetve Saca városrészbe tartó autóbuszokon már korábban bevezették a speciális jegykezelési rendszert. Ezt követően a helyzet érezhetően javult, főként azért, mert ezeken a járatokon nem használhatóak a hagyományos jegylyukasztó berendezések, vagyis az utasok csak a sofőr szeme láttára kezelhetik jegyüket. A felmérések szerint naponta körülbelül 13 ezer ember veszi igénybe ezeket a járatokat, és a feketén utazók száma valószínűleg a zónaváltás miatt magas. Saca városrész ugyanis a külső zónába esik, ezért a menetjegy drágább, mint a többi városi vonalon. Annak is pótjegyet kell váltania, akinek a belső zónában érvényes havibérlete van, és Sacára utazik. Dutko szerint sokan elfeledkeznek erről. A vállalat emiatt hozzávetőleg 70 ezer koronától esik el havonta. Ha a rendszer beválik, nem kizárt, hogy a közeljövőben más problémás útszakaszokon is bevezetik. A közlekedési vállalat anyagi okokból évek óta halogatja a hagyományos bérletek csipkártyákra való lecserélését, amelynek segítségével pontosan nyomon követhető a bérletvásárlásból származó bevétel. Megtudtuk, hogy az élőkészületek már idén megkezdődnek, mivel Kassa az utolsó megyeszékhely, ahol még a régi rendszerű bérletek vannak forgalomban. A jegyárak szeptember végéig biztosan nem emelkednek, a későbbiekben sok múlik a tervezett adóreform hatásain.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?