Szeretethíd: 1022 ember végzett önkéntes munkát a hétvégén

<p>A Kárpát-medencében 7000, Szlovákiában 1022 ember kapcsolódott be a másodszor megrendezésre került Szeretethídba. Voltak, akik ingyenes öleléseket osztogattak, mások az árvízkárok elhárításán dolgoztak.</p>

1022 ember kapcsolódott be a Szeretethíd önkéntes nap programjába. Az idén másodszor megvalósuló kezdeményezés a Kárpát-medencei református egyházak Alkotmányozó Zsinatának szeretne emléket állítani. Erre 2009. május 22-én került sor Debrecenben. Az Alkotmányozó Zsinaton részt vevő református egyházak a közös alkotmány elfogadásával tették intézményessé egységüket.  (Habár hivatalosan a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nem írta alá az alkotmányt, a főbb irányelvek mentén szeretne részt vállalni a közös feladatokban, és elvégezni az előtte álló munkát, amely mindannyiunk feladata.)

A napjainkban is küzdelmekkel teli világunkban a magyarságunknak nagy szüksége van az összefogásra. Különösen érvényes ez a határon túli magyarság jövője szempontjából.  A közelgő események előtt jó példával szeretnénk szolgálni, hogy a szeretet és a jövőbe mutató épülés által igenis össze tud fogni a magyarság a nemes célok érdekében. Mi azt valljuk, hogy Jézus Krisztus szeretete a jövő, ami mentén bátran építhetjük a kapcsolatainkat.

A Szeretethíd fővédnöke Sebestyén Márta világhírű népdalénekes, és Csűry István, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke volt.

A Szeretethídba Kárpát-medence szerte közel 7000 önkéntes vállalt kisebb- nagyobb feladatot, továbbá az amerikai magyar reformátusok közössége  is erősítette az összefogást. Szlovákiában hivatalos adatok szerint 1022 ember kapcsolódott be az önkéntes napba. Tizennégy gyülekezetből, 4 iskolából, egy cserkészcsapatból- 21 feladatot vállaló csoportot tartunk nyilván. A szlovákiai megnyitóra a perpetei alapiskola udvarán került sor, ahol tiszteletét tette Fazekas László, a Szlovákiai Keresztyén Református Egyház Püspöke is. Az ünnepi hangulatról a Lux Aeterna kamarakórus gondoskodott. Itt az iskola udvarán 70 tujafát, több tucat virágot ültettek el. Továbbá rendbe tették a strandröplabdapályát és az atlétika pályákat is.

A bekapcsolódó csoportok többek közt a helyi alapiskola parkrendezésével, idősek látogatásával, játszótér felújításával, temetőtisztítással, szemétszedéssel, zenés és szórakoztató műsorok szervezésével, a kórházban gyerekek látogatásával, az utcán sütemény és ingyen ölelés osztásával, kerítésfestéssel, étel kihordással, kívánnak bekapcsolódni. A gömöri gyülekezetekből egy busznyi ember az árvízkárok elhárításánál is segédkezett.

Az összes bekapcsolódó  pozitívnak értékelte az önkéntes munkával eltöltött napot, és mindenkinek rengeteg ötlete van amivel talán nem is várnak a következő évig. (Lengyel Zoltán, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Szeretethíd koordinátora; a diakóniai központ felvételei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?