Szent Mártont ábrázolja Dénesd címere

Korábban egy ezüstbe öltözött püspök szerepelt a címerben. A püspök alakja 1974-ben tűnt el.Dénesd (Dunajská Lužná)Dénesd 1974-ben jött létre Dénesd (Jánošíková), Torcs (Nová Lipnica) és Misérd (Nové Košariská) egyesítésével. A községeket a tatárjárás után a németek gyarmatosították.

Korábban egy ezüstbe öltözött püspök szerepelt a címerben. A püspök alakja 1974-ben tűnt el.

Dénesd (Dunajská Lužná)

Dénesd 1974-ben jött létre Dénesd (Jánošíková), Torcs (Nová Lipnica) és Misérd (Nové Košariská) egyesítésével. A községeket a tatárjárás után a németek gyarmatosították. Dénesdet először 1258-ban mint Dyonist, a magyar megfelelőjét – Dienesd – 1634-ben említik. Torcs és Misérd magyar nevét őrzik korábbi írásos emlékek, a német megnevezések csak később jelentek meg. Torcsot 1294-ben említik Torchként, jelentése föld, falu. Mysser, a mai Misérd 1258-ból származik. Dénesd címerének alapszíne a kék, alsó részéről aranyhajú püspök emelkedik ki, aki ezüsttel és arannyal díszített köpenyt visel. A püspök aranykelyhet tart maga előtt. A feje felett szintén arannyal és ezüsttel díszített süveg van. A püspököt két-két zöld szárú aranyvirág kíséri. A címeren a Misérd községrészben levő templom patrónusa, Szent Márton püspök szerepel. A címer szerzője, Ladislav Čisárik Misérd pecsétjét vette alapul a szent ábrázolásakor. Egy emberalakot szemléltet, akinek a feje felett van a püspöksüveg, ami a püspök ábrázolására utal. A négy virág a község mezőgazdasági jellegét szemlélteti.

Legközelebb Bacska címerét mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?