Sokan „belebetegedtek” a szigorításokba

Komárom. A Komáromi járásban az áprilisban nyilvántartott 12 862 munkanélkülivel szemben május végére számuk 11 976-ra csökkent, ami 22,37 százalékos munkanélküliségi arányt jelent – tájékoztatta lapunkat Roland Keťko, a járási munkahivatal igazgatója.

Komárom. A Komáromi járásban az áprilisban nyilvántartott 12 862 munkanélkülivel szemben május végére számuk 11 976-ra csökkent, ami 22,37 százalékos munkanélküliségi arányt jelent – tájékoztatta lapunkat Roland Keťko, a járási munkahivatal igazgatója. Lassan éreztetik hatásukat a kormány által hozott szigorítások, a havi kétszeri kötelező jelentkezés, illetve a közmunka bevezetése. A Komáromi járásban április folyamán 860, májusban pedig már 898 személyt vontak ki a nyilvántartásból azzal az indokkal, hogy érvényes munkaszerződést mutatott fel. „Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az új jogszabályok hatására az eddig feketén dolgozók közül sokan legalizálják munkahelyüket” – mutatott rá az igazgató. Arra ugyancsak felhívta a figyelmet, hogy a kisebb községi szolgáltatások bevezetésével növekedett a betegség miatt munkaképtelenné nyilvánítottak száma. „Nem lehet véletlen, hogy a decemberi két százalékos munkaképtelenségi arányhoz képes április végére csaknem 4 százalékra emelkedett ez az arány – mondta Keťko. – Sőt, az is megfigyelhető, hogy melyik orvosok körzetében emelkedett ugrásszerűen a ‘megbetegedések’ száma.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?