Sikeres rendezvény után

Dunaszerdahely. Az első sikeres rendezvényét tudhatja maga mögött a nemrég Dunaszerdahelyen életre hívott Kondé Miklós Polgári Társulás.

Dunaszerdahely. Az első sikeres rendezvényét tudhatja maga mögött a nemrég Dunaszerdahelyen életre hívott Kondé Miklós Polgári Társulás. A Kortárs Magyar Galéria kiállítóterme a napokban szinte teljesen megtelt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének, Kozma Imrének és további három budapesti vendégprofesszornak az előadására, akik az euroatlanti és a biblia gondolkodás eltérőségét ecsetelték. A Kondé Miklós Polgári Társulás elnöke bízik abban, hogy hasonlóan nagy érdeklődés övezi majd a következő rendezvényüket, az első ízben megrendezendő Katalin-bált, amely november 29-én este hét órakor lesz a Városi Művelődési Központ épületében működő Atlantic bárban. A bált hagyományteremtő szándékkal rendezik, melynek bevételét a kultúrház és kultúrális rendezvények támogatására fordítják. Januárra is érdekes eseményt ígér a társulás elnöke: ha minden összejön, akkor január elején újévi koncertet ad a VMK-ban a Magyar Rádió Énekkara. Az ingyenesen megtekinthető előadást a tervek szerint élő adásban közvetíti a Duna Televízió is. Ibolya Olivér elnök szerint az újonnan alakult társulás – amelynek névadója Kondé Miklós püspök, akinek a nevéhez fűződik egyebek között a Sárga Kastély megépíttetése – konzervatív beállítottságú, tagjai elsősorban a helyi MKP szervezet tagjai, illetve szimpatizánsai, de ez nem lényeges szempont. A társulás cselekvően be kíván kapcsolódni a város társadalmi és kulturális életébe és a dunaszerdahelyieknek „házhoz“ kívánja szállítani a színvonalas kulturális és egyéb jellegű rendezvényeket, s nem utolsósorban lehetőségeihez mérten fel kívánja karolni a hátrányos helyzetű városbelieket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?