RÖVIDEN

Nem tudják, kit ütött el a vonat
Pozsony. Még nem sikerült megállapítani a személyazonosságát annak a nőnek, akit december 24-én Komárom mellett egy vonat gázolt el. A nő biciklivel próbált áthajtani a síneken, ám kerékpárja beakadt a sínek közé.

Nem tudják, kit ütött el a vonat

Pozsony. Még nem sikerült megállapítani a személyazonosságát annak a nőnek, akit december 24-én Komárom mellett egy vonat gázolt el. A nő biciklivel próbált áthajtani a síneken, ám kerékpárja beakadt a sínek közé. „A rendőrség máig nem derítette ki a személyazonosságát, ugyanakkor senki nem is jelentette a hatóságoknak eltűnését” – tájékoztatott tegnap Jozef Búranský, a vasúti rendőrség szóvivője. Az 50 és 60 év közötti nő a helyszínen meghalt. Szürke kabát volt rajta. A mozdonyvezető húsz méteres távolságban vette csak észre a nőt, de a vonatot már vészfékkel sem tudta megállítani. (SITA)

A háziállatok félnek szilveszterkor

Pozsony. Nyugtatót kell adni szilveszterkor a háziállatoknak, a kutyák és a macskák ugyanis félnek, gyakran remegnek a petárdarobaj miatt – figyelmeztetnek az Állatok Szabadsága polgári társulás szakemberei. Tablettát inkább állatorvostól kérjünk, ugyanis az embereknek szánt nyugtatók épp ellenkező hatást válthatnak ki az állatokból, stresszes állapotba kerülhetnek, akár gazdájukra is rátámadhatnak. Semmi esetre se hagyják otthon kedvenceiket egyedül, kint pedig pórázon sétáltassák. Családi háznál is ajánlatos a kutyát, macskát beengedni legalább a garázsba vagy az előszobába. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?