RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Jogosítvány nélkül, részegen vezetett
Üreg (Jarok). Ittas állapotban vezető hivatásos sofőr okozott balesetet a nyitrai járásbeli község közelében hétfőn este. A 25 éves férfi egy kanyarban tért át a szemközti sávba Renault Master típusú gépkocsijával, melyben rajta kívül még négyen ültek.

Jogosítvány nélkül, részegen vezetett

Üreg (Jarok). Ittas állapotban vezető hivatásos sofőr okozott balesetet a nyitrai járásbeli község közelében hétfőn este. A 25 éves férfi egy kanyarban tért át a szemközti sávba Renault Master típusú gépkocsijával, melyben rajta kívül még négyen ültek. Ütközött a szemben közlekedő gépkocsival, melyet egy 37 éves férfi vezetett, aki komoly sérüléseket szenvedett. A vele utazó 32 éves nő sérülései nem súlyosak. A részeg sofőrről kiderült, a rendőrség még októberben elvette a jogosítványát, melyet azóta sem adott le. Akár öt évre is elítélhető. (SITA)

Korrupcióval vádolják

Besztercebánya. Kenőpénz elfogadásával vádolnak egy 29 éves volt rendőrt. A poprádi Branislav P. legalább két esetben állapított meg közlekedési szabálysértést, de 1000, illetve 2000 korona fejében nem indított eljarást. A férfi tagadja a vádakat. ĺrásban kérte a médiák kizárását a tárgyalásokról, a kérvényét azonban elutasították. (SITA)

Autós üldözés, figyelmeztető lövések

Nagyszombat. Autós üldözésre került sor tegnap hajnalban Nagyszombatban, miután egy Renault típusú gépkocsi vezetője megtagadta az alkoholvizsgálatot. A hajsza kilenc figyelmeztető lövés leadásával fejeződött be. Az autóban egy 31, egy 22 és egy 21 éves férfi ült, mindhárman fogyasztottak alkoholt. A sofőr vérében 1,5 ezreléknyi alkoholt mértek. A rendőrök elvették a jogosítványát. (SITA)

Holtan találták a sínek mellett

Eperjes. A rendőrség vizsgálja a Vámnyomozó Hivatal egyik alkalmazottja halálának körülményeit. A 36 éves férfi holttestét hétfőn találta meg egy helyi lakos az Eperjes-Alsósebes (Nižná Šebastová) vonalon a vasúti sínek mellett. Mellkaslövést szenvedett, a fegyver, melyet az áldozat a kezében tartott, a szolgálati fegyvere volt. A holttestet boncolásra szállították, a rendőrség gyilkosság ügyében nyomoz. (SITA)

Halálra gázolta a zebrán

Losonc. Egy 19 éves gépkocsivezető ütött el egy 14 éves fiút hétfőn Losoncon. A Fiat Punto vezetője a sűrű ködben későn vette észre a gyalogosátkelőn áthaladó fiút. Az áldozat belehalt sérüléseibe. (SITA)

Álmában rabolták ki

Szvit. Megloptak egy 26 éves merészpataki (Merník) férfit, aki a szabad ég alatt egy padon éjszakázott Szvitben. Elvitték a mobiltelefonját, a pénztárcáját és a bankkártyáját, mellyel a hétfői nap folyamán 24 000 koronát vettek le a férfi bankszámlájáról, amivel összesen 28 100 korona kárt okoztak neki az ismeretlen elkövetők. (SITA)

Megszökött az aznapi bevétellel

Nagyszombat. A rendőrség keresi azt az ismeretlen férfit, aki hétfőn álnéven jelenkezett pénztárosi szezonmunkára az egyik nagyszombati hipermarketben. A munkaidő lejártát nem várta meg, megszökött az aznapi teljes bevétellel, azaz 115 000 koronával. Ha bármilyen információval rendelkeznek az üggyel kapcsolatban, hívják a 158-as, illetve a 0916 103 658-as telefonszámot. (SITA, TASR)

Megbilincselte az alkalmazottját

Kassa. Zsarolással vádolnak egy 46 éves kassai vállalkozót. A férfi hétfőn délután támadott rá alkalmazottjára, akit azzal fenyegetett, hogy megöli, ha nem írja össze a hiányzó pótalkatrészek jegyzékét. Elvette tőle két mobiltelefonját és pénztárcáját, melyben összesen 7 szlovák és 1 cseh korona volt. Ezek után bilincset tett a kezére és a korláthoz láncolta. Az áldozatnak sikerült kivennie a zsebéből harmadik mobiltelefonját és felhívta a rendőrséget. Az elkövetőt letartóztatták. (SITA, TASR)

Keresik a gázolót

Alsósajó (Nižná Slaná). Egy 31 éves férfit gázoltak el hétfőn este a rozsnyói járásbeli Alsósajón. Az áldozat belső sérüléseket szenvedett, melyekbe belehalt. A gépkocsi vezetője elmenekült a baleset színhelyéről. A rendőrség keresi az elkövetőt. (SITA)

Gyilkossági kísérlet a vád

Besztercebánya. Tegnap kezdődött meg a tárgyalás a Besztercebányai Kerületi Bíróságon a 34 éves feketebalogi Ján Č. ügyében, akit gyilkossági kísérlettel vádolnak. A férfi, aki 2003 májusában lőtt rá és szúrta hátba volt élettársát és nővérét, szökésben van. A bíróság a tanúk meghallgatása után január végére napolta el a tárgyalást. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?