Szörnyetegek a cukiság álarca mögött

312

Ezeknek az állatoknak a képeit és videóit látva legtöbbször elolvadunk, és csak annyit mondunk, milyen aranyosak. A valóság azonban néha egészen más. Íme öt elsőre cuki állat, amely nagyon is veszélyes tud lenni.

Koalák

A koalák könnyedén elrabolják a felnőttek és a gyerekek szívét egyetlen pillantásukkal. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, ugyanis ezeknek az állatoknak éles karmaik és fogaik vannak. Ha figyelmetlenek vagyunk, megeshet, hogy az eukaliptusz helyett minket harapnak meg. Ha Ausztráliában túrázva koalával találkozunk, győződjünk meg róla, hogy az állatnak voltak-e korábbi tapasztalatai emberekkel.

Leopárdfóka

Ki ne tartaná aranyosnak a fókákat? Nem tagadható, hogy a leopárdfóka sajátos bájjal bír, de vigyázat, vérszomjas! Fő táplálékforrása a pingvinek, de köztudott, hogy a vízben aktívan üldözi és vadássza az embereket is. A „leopárd” szó a nevében nem véletlen. Bár általában kíváncsi az emberekre, ha agresszíven reagál, akár a víz alá is húzhat egy embert. Ismeretes egy eset egy tengerbiológusról, akit így húzott le, és vízbe fojtott. 

Karcsú lóri

A karcsú lóri a világ egyik legkisebb és legaranyosabb főemlőse. Ugyanakkor az egyetlen mérgező főemlős a világon. Méreganyagokat választ ki a könyöke belső oldalán található mirigyekből. A lassú lóri meg tudja nyalni a könyökét, és a nyálával aktiválja a mérget. Harapáskor így a méreg az áldozat vérébe kerül. A főemlősök így védekeznek a ragadozókkal és élősködőkkel szemben. Embereknél a harapás anafilaxiás sokkot okozhat, sőt ismert olyan eset is, amikor halált okozott.

Vörös kenguru

A vörös óriáskenguru Ausztrália nemzeti állata. Kétségkívül aranyos állat, de méretei, erős hátsó lábai és éles karmai miatt elég veszélyes lehet, és akár halálos rúgást is mérhet az emberre, ha provokálják. Különösen agresszív lehet, ha táplálékot keres, vagy ha a párzási időszakban van – máskor általában menekül az emberek elől.

Fekete fejű pitohui

Egy kisméretű madár erős csőrrel, sötétvörös szemekkel és fekete-piros tollazattal, amely színesnek és aranyosnak mutatja magát. A bőrében és tollazatában azonban batrachotoxint tartalmaz, egy neurotoxikus alkaloidot, amelyet a megevett bogaraktól szerez. Emiatt ez a tollas egyike a világ leghalálosabb madarainak. Elég magas dózis bénulást, szívleállást és halált okozhat. Vigyázzunk ezzel a madárral, ha a pápua-új-guineai szigeteken nyaralunk.

(polovnictvo-rybarstvo-pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?