Rekord részvétel a 32. Galántai futáson

BARTALOS ÉVAGalánta. Szombaton 32. alkalommal rajtolt el a Galántai futás.

BARTALOS ÉVA

Galánta. Szombaton 32. alkalommal rajtolt el a Galántai futás. Idén változott a verseny útvonala, a résztvevők száma jócskán meghaladta a korábbi évekét, összesen 671-en futottak.

A rendezvényt komoly szervezés előzte meg, hiszen a korábbi évekkel ellentétben a városközpontban vezetett a verseny útvonala. Minden futó csipes időmérőt kapott. „Megoldottuk a korábbi évek problémáit, össze tudtuk hangolni a szervezést. Együttműködtünk a rendőrökkel az útlezárások szempontjából” – tájékoztatta lapunkat Orbán Aliz, a városi hivatal sport- és oktatásügyi osztályának vezetője, a verseny egyik szervezője.

Délelőtt a gyerek futottak különböző korkategóriákban és távokon, utánuk következett a Samsung és az Egészségfutás. A futók több mint két kilométeres kört tettek meg. A városi hivatal elől indultak, a kastélyparkon és a Kodály Zoltán utcán keresztül értek vissza a célba. A távot 185-en teljesítették. A myjavai Filip Moravecnek 6,52 perc is elég volt, hogy lefussa a kört, a nők közül az újvári Styková Jana ért elsőként célba 7,48 perces időeredménnyel.

A fő futószám délben rajtolt, kétszáztizenhárman vállalkoztak arra, hogy teljesítik a négy körből álló, 8686 méteres távot. Magyarországról, Csehországból, Romániából és Spanyolországból is érkeztek futók a járási székhelyre. A magyarországi Kis Áron volt a leggyorsabb, 27,28 perc alatt teljesítette a távot. A szintén magyarországi Badis Anissa Zsófia bizonyult a leggyorsabb női futónak, ő 32,02 perc alatt futotta le a négy kört.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?