Régi-új helyen a komáromi kórház rehabilitációs részlege

<p>Komárom. Felújított fizioterápiás rehabilitációs részlegen fogadja a betegeket a komáromi kórház – tájékoztatta lapunkat Marta Csergeová, a kórházat igazgató Agel csoport szóvivője.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

A részleg hét év után költözött vissza eredeti helyére, a J pavilon földszinti termeibe. Az átalakítás közel hat hónapig tartott, 60 ezer euróba került és a kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet finanszírozta. A munkálatok során valamennyi helyiséget felújították, kicserélték az ablakokat, az ajtókat, és rendbe hozták a szociális helyiségeket. „Korszerűbb, komfortosabb környezetben tudjuk fogadni a betegeket, ami remélhetőleg kényelmesebbé teszi a gyógyulásukat” – mondta Viktor Dudáš kórházigazgató. Lényeges változás, hogy Ladislav Michálek osztályvezető főorvos ezentúl már heti öt alkalommal rendel, munkanapokon 8 és 13 óra között.

Hamarosan egy újabb beruházás is megkezdődik a komáromi kórházban: a Nyitra megyei önkormányzat, az épületek tulajdonosa 250 ezer eurót hagyott jóvá a belgyógyászati osztály felújítására. Az első szakaszban a szociális helyiségeket, valamint a sürgősségi felvételi részleget újítják fel, jövőre várható az ajtók és az ablakok cseréje, majd a lépcsőház és a lift rekonstrukciója.

Marta Csergeová arról is beszámolt, hogy a közelmúltban 6000 euró értékű ajándékot kapott a kórház a svájci Jobtex társaságtól. A csomagban takarítókocsik, takarítófelszerelések, munkaruhák voltak. „Kórházunkban több mint 500 egészségügyi dolgozó és kiszolgáló személyzet dolgozik, akik védőöltözetben végzik munkájukat. A gyakori mosás és fertőtlenítés miatt a ruhák gyorsan elhasználódnak, ezért is nagyon örülünk ennek a segítségnek” – hangsúlyozta Viktor Dudáš. A svájci székhelyű Jobtex hét évvel ezelőtt nyitotta meg üzemét a Komáromhoz tartozó Őrsújfalun, és már nem először érkezett tőlük hasonló szállítmány a komáromi kórházba. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?