Pontrúgásokból húzott hasznot a favorit

Csallóközkürt. Ismét bejött a dunaszerdahelyi területi bajnokság csallóközkürti párharcát felvezető Új Szó-tipp, a bajnoki idény elején veretlenül menetelő hazaiak ugyanis négygólos győzelmet arattak az eddig pontot sem szerzett alistáliak elleni szombati meccsükön.

A csallóközkürtiek első gólját Fehér Mihály (11-es számmal) szerezteFogas Ferenc felvételeA hirtelen jött felmelegedés ingujjra vetkőztette a szurkolókat, akik a gólözön reményében jöttek el buzdítani kedvenceiket. A nézőtéren azonban a rivális csapatok képviselői is jelen voltak. Köztük volt a mezőny két gólkirály-jelöltje, az egyházkarcsai id. Stojka János és a bakai Ivicze György is. A hazaiak a bőség zavarával küzdöttek, hiszen négy futballistájukat, Tomcsalát, Némethet, Harsányit és Polgárt nélkülözve is hét további játékosuk várt bevetésre az alistáliaknál viszont csupán ketten álltak edzőjük rendelkezésére. „Foghíjas játékoskerettel, főleg az ifiből kiöregedett pályakezdőkkel érkeztünk a favorit otthonába. Botló Görögországban nyaral, Bohus menyegzőben vigad, Marczel pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt nem állhatott rendelkezésünkre” – mutatott rá az alistáli valóságra rutinos trénerük, Kalmár László.

Fehér Mihály már a 4. percben vezetéshez juttatta a vendéglátókat, akik a gyors gólt követően is mezőnyfölényben futballoztak. A 11. percben Fekete Csaba fejese szállt a kapu fölé, öt perc elteltével az exnyitrai Norbert Hrnčár bombája süvített el a léc felett. A 18. percben a hazaiak kapusa játszi könnyedséggel ölelte magához Balogh gyengécske lövési kísérletét. A 20. percben Navrátil élesen belőtt labdája suhant el a hazaiak kapuja előtt. A folytatásban jobbára a két 16-os között zajlott a küzdelem. „Alighanem melegük van a fiúknak” – kommentálta az egyik hazai törzsszurkoló az üresjáratot. Röviddel az első játékrész befejezése előtt Nagy óriási ziccert hibázott. Egy perccel később azonban javított, Hrnčár beadását a hálóba bólintotta. Fordulás után a hórihorgas Nagy folytatta a gólgyártást, újra a pontrúgások mesterének, Hrnčárnak ívelt szabadrúgásából profitált. A rutinos „Noro” ezt követően lebicegett a játéktérről. „Már a szünetben cserét kértem, az egyik összecsapásnál rúgást kaptam a bokámra” – kommentálta korai búcsúját az egykori élvonalbeli futballista. A 63. percben Zsigrai gólhelyzetben pontatlanul célzott, a 75. percben Fekete léc alá tartó labdáját tenyerelte szögletre a vendégek kapusa, aki néhány esetben a büntetőterületen kívüli cselezgetésével borzolta edzője és a társak idegeit. A 85. percben Fekete Csaba büntetőből állította be a végeredményt. A végjátékban előbb Navrátil, majd Gaál puskázta el a góllal kecsegtető helyzetet.

OHRADY–DOLNÝ ŠTÁL 4:0 (2:0). Góllövők: Fehér (5.), Nagy Károly (44., . 55.), Fekete Csaba (86. – 11-esből). Sárga lap: Zsigrai, ill. Csóka, Navrátil. Játékvezető: Pupáková, 300 néző. OHRADY: Bugár Marián (87. Csánó), Novotny, Zsákovics, Szokolík, Zsigrai, Fekete Csaba, N. Hrnčár (63. Gaál), Végh, Bugár Iván, Nagy Károly (75. Bartal Gábor), Fehér Mihály (85. Bartal Jenő). Edző: Zsákovics Tibor. DOLNÝ ŠTÁL: Madi–Jakus, Tarcsi, Sághy, László (79. Jónás), Csóka T., Navrátil, Csiba (28. Lelkes), Csóka J., Takács, Balogh. Edző: Kalmár László.

EDZŐI NYILATKOZATOK

Zsákovics Tibor (Ohrady): „Az ilyen mérkőzésre mondják, hogy türelemjátékból kovácsoltuk tőkénket. A gyors gól után ugyan az első félidő végéig várni kellett a folytatásra. Második találatunk után megnyugodtunk, végeredményben osztálykülönbséggel győztünk. Ráadásul szurkolóinkat is kiszolgáltuk.”

Kalmár László (Dolný Štál): „Kiváló játékosállománnyal rendelkező ellenféltől szenvedtünk vereséget. Nem figyeltünk oda a pontrúgásokra, ami megbosszulta magát. Nem álltunk be védekezni, gyors ellenakciókkal igyekeztünk zavart kelteni a hazaiak védelmében. Helyzeteink is voltak, ennek ellenére még a becsületgólt sem sikerült kicsikarnunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?