Pintér Zoltán sportpilóta, de nem jár a fellegekben

Jelenségként is érdekes a hazai kis- és középvállalkozói réteg, melyet az egyik magyarországi sajtótermék nemrégiben egy nem éppen hízelgő, „a nemzetgazdaság napszámosai” címmel illetett. Ha egyszer valaki szociológiai kutatás tárgyává tenné ezt a réteget – ahogy azt az illúzióit vesztett pedagógusokkal, a friss diplomásokkal vagy éppen a cigánysággal ezt időről időre megteszik –, bizonyára meglepő adatok birtokába jutna. Kiderülne például, hogy miközben ez a réteg teremti elő évente a bruttó hazai össztermék jelentős hányadát, a bársonyos forradalom óta eltelt tizenhat év alatt egyszer sem vonultak az utcákra, hogy kedvezőbb feltételeket követeljenek. Pedig nem is annyira biztos, hogy az Európa-szerte modern korunk nyolcadik csodájaként számon tartott 19 százalékos egyenadó rájuk nézve is annyira kedvező, mint ahogy a társadalombiztosítási rendszer létrehozása során sem az ő érdekeit tartották szem előtt. A kis- és középvállalkozói réteg érdekképviseleti szerve – már ha van ilyen – a „multival” ellentétben nem kér és nem kap többmilliárdos állami támogatást, adókedvezményt; cserében ezért nem szereli le néhány év elteltével a gyártósorait, és nem helyezi át a termelést Mexikóba, Kínába vagy Ukrajnába.

Nem mindig az oklevél a több

Riportom alanya, az érsekújvári Pintér Zoltán a távközlési berendezések, megfigyelő- és lehallgató-rendszerek avatott ismerője, azon kívül pedig sportpilóta. Megélhetése a hobbija, ami manapság, amikor egy kéthetes gyorstalpaló elvégzése után bárkiből lehet pénzügyi zseni, koordinátor és instruktor, bizony az aranynál is többet ér. A valódi tudás ugyanis ma is hatalom.

„Mióta az eszemet tudom, két dolog érdekelt: az elektronika és a repülés. Nos Újvárban mindkettőt kiteljesíthettem, hiszen sportpilóta lettem, miközben tanulmányaim, majd a munkám is az elektronikához kötött. A szakközépiskola elvégzése után az Elektrosvit kísérleti laboratóriumában kaptam munkát. Úgy gondoltam, többet nyerek azzal, ha a gyakorlatban foglalkozom az elektronikával, mintha valamelyik egyetem padját koptatnám. Az idő engem igazolt: mérési szakemberként alkalmam nyílt megismerni a szakma bugyrait is, 1987-ben pedig a járási számítógépes diákklub vezetője lettem. Fél éven belül sikerült kiépítenem Szlovákia legnagyobb számítógépes klubját, amikor is – megjegyzem, 1988–89-et írtunk – több mint hatvan gépünk volt már. Ebből öt PC; ilyen a pozsonyi főiskolai T-clubon kívül máshol nem volt. Naponta mintegy kétszáz, hetente pedig ezer gyereknek adtunk foglalatosságot, ami nem kis munka volt. Ma Érsekújvár bármelyik magáncégébe vagy állami intézményébe teszem is be a lábam, az egykori tanítványok mindenütt rámköszönnek. Jó érzés tudni, hogy az ember nem fáradt hiába – ha már a számítógépes klubot a bársonyos forradalmat követően szisztematikusan, darabról darabra szét is lopták. Pedig egyetlen bűne volt, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség működtette. A tönkretételében azonban nem voltam hajlandó közreműködni, ezért odébbálltam” – meséli Pintér.

Mint a bősi erőmű...

A ’89-et követő korszak bizony nem kedvezett a számítástechnikának. Évek teltek el, míg megszoktuk, hogy a számítógép nem hátráltat, hanem megkönnyíti a munkát, és téves volt az a feltevés is, hogy az iparág térhódítása tömeges elbocsátásokhoz vezet majd. „1999-ben kezdtem el vállalkozni a számítástechnika terén; első, igazán komoly megbízatásunk az érsekújvári kórház számítógépes hálózatának megtervezése és beüzemelése volt. Készítettem is egy tervet, mely egy százhúsz számítógépből, két szerverből álló rendszerről szólt. Tudni kell, hogy az akkortájt csúcstechnológiának számító Artnet-hálózat maximális kapacitása 255, kölcsönösen összekapcsolt gép volt; nem csoda tehát, ha a szakma hitetlenkedve állt a projekt előtt. »Olyan lesz ez, mint a bős–nagymarosi vízlépcső – sosem készül el, de ha mégis, működésképtelen lesz« – hallottam minden oldalról a szakvéleményt, ám amikor 1992 decemberében életre keltettük a hálózatot, és az az első bekapcsolástól kezdve működött, megváltozott a véleményük. Az akkori viszonyokat jellemzi, hogy az egész országban nem volt egy számítástechnikai nagykereskedés; Győrből kellett behoznunk a gépeket.”

A Pintér Zoltán vezette vállalkozás időközben kinőtte az érsekújvári térséget, hiszen számos jó nevű külföldi elektrotechnikai cég kizárólagos képviselője, termékeinek forgalmazója lett. Ez természetesen belépőt jelentett a nemzetközi kiállításokra, nagyvásárokra is, melyek sorából kiemelkedik a Pozsonyban szeptember derekán megrendezett Security 2005. Az 55 kiállító közül a független nemzetközi szakmai bizottság a legjobb kiállított terméknek járó díjat Pintér Zoltán egyik saját fejlesztésű lézeroptikai kamerarendszerének ítélte oda.

„Kísérletező típus vagyok, és ha egy kérdés megoldása nagyon érdekel, heteket, hónapokat szentelek neki – mondja a cégvezető. – ĺgy sikerült megoldanom a huzalok lefektetéséből adódó örök gondot is: a kamerákból a jelet lézersugarak segítségével továbbítjuk a számítógépes központba, onnan pedig az interneten keresztül a megrendelőhöz. ĺgy megoldható, hogy az ország egyik végében lévő építővállalat ellenőrizni tudja, milyen ütemben haladnak a munkálatok az ország másik végében. Pozsonyban is szereltünk fel ilyen rendszert: a Duna egyik oldalán található szerkesztőség, illetve a túlparti nyomdavállalat között. Egy másik fejlesztésem a tehergépkocsik, kamionok ponyváit óvja az illetéktelen behatolás, azaz a felmetszés ellen, egy következőt, egy 1999-ben kifejlesztett GSM-kaput pedig máig nagy sikerrel forgalmaznak. 2003–2004-ben ötszörösére nőtt az illegális lehallgatások száma. Nálunk is divatossá vált a jelentősebb vállalatok telefonjainak illegális lehallgatása, adatbázisaik feltörése. Ezt a világszerte egyre nagyobb teret hódító sportágat ipari kémkedésnek is nevezik. Cégem telepítette annak idején a Szlovák Nemzeti Bank digitális telefonközpontjait, és biztonságossá tételükről is mi gondoskodtunk. Be tudjuk mérni az illegálisan telepített mikrofonokat és kamerákat, de foglalkozunk a világhálóról bejövő és kimenő adatok védelmével is.”

A huzal nélküli községi hangszóró is Pintér Zoltán boszorkánykonyhájából való. Minden terepakadályt leküzd, nem kell hozzá 45 méterenként oszlopokat telepíteni, ezért a klasszikus rendszer költségeinek töredékéből kihozható.

Fronthatásoktól mentes vállalkozói légkör?

„Nincs a hazai vállalkozói környezettel semmi baj, csak hagyni kellene bennünket dolgozni. Túl sok időnket és energiánkat emészti fel a hivatalok közötti bóklászás, a fölösleges papírmunka, valamint a törvényhozás nehézkessége. Tanúi vagyunk annak, hogy a Slovak Telecom lazán kezeli az állammal és a szolgáltatásaikat előfizető polgárokkal szemben vállalt kötelezettségeit. Több nagy távközlési céggel, így a Swannal és az Intellel is együttműködünk, és a helyzet ismeretében állítom, hogy jóval előbbre lennénk az internetes és más adatátvitel terén is, ha ezeket a cégeket a Telecom beengedné a kábelrendszerekbe. Akkor talán ténylegesen, nem csak papíron tudnának működni. A parlamentnek rugalmasabbnak kellene lennie, túl lassan hagyják jóvá az ide vonatkozó törvényeket, elég időt hagyva a Telecomnak a reagálásra és a monopolhelyzetből fakadó kiváltságokkal való visszaélések elkövetésére.”

Pintér Zoltán sportrepülő létére is inkább a valóság talaján jár, állítja: jöhetnek még jó idők a hazai kis- és középvállalkozókra. Kár, hogy erről a statisztikusok nem tudnak, és egyre-másra riogatnak bennünket azzal, hogy évről évre ezrekkel csökken a szférában tevékenykedő vállalkozók száma.