Pénz nélkül óra se lesz?

Udvard. A nyitrai megyei önkormányzat az oktatásügyi tárcától ígéretet kapott arra, hogy hamarosan 11 millió korona támogatást kap az iskolák adósságainak fedezésére – hangzott el tegnap a lévai, nyitrai, vágsellyei, aranyosmaróti, nagy-tapolcsányi, valamint érsekújvári járásbeli középfokú tanintézmények iskolaigazgatóinak kétnapos munkaértekezletén.

A találkozón számos más kérdés mellett az iskolák adósságállományáról, a pedagógusok bérezéséről és a végzős diákok munkavállalási lehetőségeiről is szó esett.

ISKOLÁK TARTOZÁSAI

A megye oktatási és pénzügyi osztályának képviselői elmondták, az Aranyosmaróti és Nagytapolcsányi járásban az év eleje óta törlesztették az iskolák tartozásait. Komáromi járásban azonban 1,2 millió, az Érsekújváriban 900 ezer, a Lévaiban 1,145 millió, a Nyitraiban pedig 200 ezer korona az iskolák össztartozása. Az ígért állami támogatást egyfajta „sürgősségi” sorrend szerint fogják szétosztani az iskolák között.

A résztvevők hétfőn Szigeti László és František Tóth oktatásügyi államtitkároknak tettek fel kérdéseket. Jozef Cíbik, a Nyitrai Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatója arra volt kíváncsi, hogyan kezdje meg a tanévet, intézményükben, ugyanis kikapcsolták a villanyt. Többen hangos nemtetszéssel fogadták, amikor panaszaikra František Tóth államtitkár a zsolnai és eperjesi régiókkal példálózott – szerinte ott tudnak igazán takarékoskodni.

PEDAGÓGUSBÉREK

A megyei képviselők azzal érveltek, hogy takarékossági okokból csak az idei évben tizenkét iskolát vontak össze. František Tóthnak erre az volt a válasza, hogy takarékoskodni kell másutt is, ha nincs elég pedagógus, legfeljebb néhány tanórát kihagynak. A felháborodott pedagógusok, kihasználva az oktatásügyi államtitkárok jelenlétét, szóba hozták a pedagógusbéreket is. Kiderült: nem minden esetben felel meg a valóságnak, hogy a régióban 12 308 korona a pedagógusok átlagbére. A kerületi hivatal alá tartozó iskolákban a hetven, olykor száz százalékos személyi pótlék miatt helyenként kétszer akkorák a bérek, mint a megyei önkormányzat által fenntartott tanintézményekben, mert a megye költségvetéséből nem jut pénz pótlékra.

A VÉGZŐSÖK TÖBB MINT FELE MUNKANÉLKÜLI

Az iskolák vezetőinek a Nemzeti Munkahivatal kerületi irodájának munkatársa elmondta, a régióban tizenöt olyan középiskola található, ahonnan a végzettek több mint fele már pályakezdőként munkanélkülivé válik, sőt, Da-nuša Meňhartová tájékoztatása szerint ez az arány az egyik középiskolában a kilencven százalékot is meghaladja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?