Pénteken kezdődik a beiratkozás Kassán

<p>Kassa. Pénteken és szombaton írathatják be a szülők iskolaköteles gyerekeiket a kassai</p>

KOCSIS EDINA

A 2014/2015-ös tanévben közel 1900 kiselsős ülhet be az iskolapadba – tudtuk meg Martina Urik Viktorínovától, a magisztrátus szóvivőjétől.

A gyerekeket az állandó lakhelyük körzetében lévő iskolába kell beíratni. Más alapiskolát is választhatnak a szülők, de ehhez az állandó lakhely szerinti iskola igazgatójának beleegyezése szükséges. Azok a gyerekek iskolakötelesek, akik 2014. szeptember 1-jéig betöltik hatodik életévüket. A beiratkozáshoz szükséges a leendő kiselsős születési anyakönyvi kivonata és a szülő személyi igazolványa. A gyerek csak akkor mehet első osztályba, ha már valóban iskolaérett. A pedagógusok a beiratkozáson rendszerint felmérik a gyerekek szellemi, fizikai és szociális készségeit. Egyebek mellett ellenőrzik, meg tudja-e különböztetni a színeket, a geometriai formákat és milyen a kommunikációs készsége. Ha a gyerek nem iskolaérett, az iskolaigazgató – a szülők kérésére illetve az óvoda javaslatára – engedélyezheti az iskolakezdés elhalasztását. Ez a halasztás egy évre szól. A szülők kérvényéhez a gyermekorvos és az óvoda ajánlását is csatolni kell. Arról, hogy felveszik-e a gyereket az iskolába, május 31-ig döntenek az iskolaigazgatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?