Paskay László bíboros celebrálta a szentmisét

Nagymegyer. A Szent István-napi ünnepség keretében Paskay László esztergomi bíboros tegnap Nagymegyeren felszentelte az újrafestett római katolikus templomot. A becses vendég Bíróczi István, helyi esperes-plébános meghívására érkezett a csallóközi kisvárosba.

Paskay László esztergomi bíboros szentelte fel az újrafestett nagymegyeri templomotVas Gyula felvételeNagymegyer. A Szent István-napi ünnepség keretében Paskay László esztergomi bíboros tegnap Nagymegyeren felszentelte az újrafestett római katolikus templomot. A becses vendég Bíróczi István, helyi esperes-plébános meghívására érkezett a csallóközi kisvárosba. A templomszentelést követő szabadtéri szentmisén Paskay László prédikációjában kiemelte Szent István történelmi szerepét, aki – a jézusi tanítás szerint – szilárd alapokra rakta le az ország alapjait. Magyarország és Szlovákia jövő évi Európai Uniós csatlakozása kapcsán megjegyezte: a gazdasági és politikai egységen túl figyelni kell arra is, hogy az Unió ne legyen lélektelen. A lelkét pedig majd a kereszténység adja.

A kétnapos Szent István-napi rendezvénysorozat szombaton játszóházzal és halászléfőző-versennyel indult, majd sokrétű kultúrműsor várta a látogatókat. Délután a város vezetői a testvérvárosok képviselőivel együtt megkoszorúzták Szent István mellszobrát. A 2000-ben felavatott szobor Király Ferenc Lendván (Szlovénia) felállított alkotásának pontos mása. Este térzene szólt az utcákon, a termálfürdőben pedig koncertet rendeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?