Parkolási káosz Rozsnyón, mindenki tiltakozik

Rozsnyó. Már több mint három hónapja aláírta a város a kassai JKM Parking System céggel azt a szerződést, amelynek alapján az említett cég a városban a parkolóhelyeket fogja működtetni.

Rozsnyó. Már több mint három hónapja aláírta a város a kassai JKM Parking System céggel azt a szerződést, amelynek alapján az említett cég a városban a parkolóhelyeket fogja működtetni. Az egész folyamat azonban a lakosság és a helyi vállalkozók tiltakozását váltotta ki, akik aláírásgyűjtésbe fogtak, hogy megakadályozzák, hogy a főteret sorompókkal zárják le. A képviselőknek sem tetszik ez, mert szerintük a döntés lecsökkenti a központba látogató turisták számát. A vállalkozók pedig forgalmuk csökkenésétől tartanak, ha fizetett parkolók miatt a központon kívül parkolnak majd le a vásárlók. A polgármester azzal érvel, hogy idáig luxus volt az ingyenes parkolás Rozsnyón, s ma már minden városban fizetni kell ezért. Sokáig azonban a cég a szükséges építkezési engedélyekkel sem rendelkezett, s anélkül kezdett hozzá a jegyszedő fülkék kihelyezéséhez és a sorompók felállításához. Ezért a polgármester leállította a további munkálatokat, amíg a szükséges engedélyeket be nem szerzik. Jelenleg csak a kórház előtt működik a sorompós rendszer, a városközpontban továbbra is jegyszedő alkalmazottak kérik fél óra parkolásért a hat koronát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?