Régió

Párkány: megoldódhat a hulladékelhordás

Párkány | Elfogadták Párkány jövő évi költségvetését és a jövő évi beruházási – fejlesztési tervet. Súlyos gondok a KSOH háza táján. Átmeneti megoldás körvonalazódik a hulladékelhordás ügyében. A képviselők decemberi tiszteletdíjukat ajánlották fel az eperjesi gázrobbanás károsultjainak – címszavak a párkányi önkormányzat decemberi nyilvános, rendes üléséről.
Buchlovics Péter

2019. december 16. 16:00

Párkány
Hosszú vita zajlott a hulladékelhordásról és a KSOH cégről. - A szerző felvétele

A képviselői interpellációk keretében Szigeti László (MKP) arra kérdezett rá, hogy a városháza hol tart a közérdekű szolgáltatások folyamatos biztosításával, miként lesz januártól megoldva a hulladékelhordás, illetve a város az egyéb munkákra hány embert szeretne foglalkoztatni. Eugen Szabó polgármester úgy válaszolt, a tárgyalások már zajlanak az egyes személyekkel, és a szolgáltatások folyamatosak lesznek, ráadásul Párkány közmunkában is több embert foglalkoztatna jövőre, ezért a munkahivatallal is tárgyalnak.

Máčai Marián osztályvezető hozzáfűzte, január elsejétől a városi hivatal 4 embert alkalmaz, további személyeket pedig március elsejétől vesz fel, amikor a tavaszi kinti munkák is elkezdődnek. Szalatnyai Gábor képviselő arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a stadionnál, a tornateremnél javítsák meg a közvilágítást. Fekete László képviselő fotókkal illusztrálta felvetését, miszerint a Jednota áruház körforgalmánál található köztéri szobor elhelyezése és kinézete ebben a formájában nemcsak, nem esztétikus, de egyenesen ronda és méltatlan, a kiemelt talapzaton található csatornafedéllel együtt. Kérte, hogy nevezzék meg a felelősöket, akik erre engedélyt adtak, illetve akik ezt így kivitelezték és azt is kérte, hogy a kulturális és az építészeti bizottság foglalkozzon az üggyel. A polgármester válaszában leszögezte, a szobor ilyen formában való elhelyezésére és bemutatására a városháza nem adott utasítást, mindenesetre ő az Enerbyt városi céghez fordul a szobor miatt.

Támogatás Eperjesnek

Az ülés elején az önkormányzat 1 perces csenddel adózott az eperjesi gázrobbanás áldozatai előtt. Ezzel kapcsolatban Csepregi Zoltán megjegyezte, hogy a nemrég elhunyt Ján Oravec volt polgármestert is megillette volna hasonló gesztus. Norbert Parkanský képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre életbe lép az a törvény, amely a játszóterek biztonságáról rendelkezik, mennyire van erre felkészülve Párkány? Máčai Marián osztályvezető elmondta, a város kilenc játszóteréből 7 már nem felel meg az új törvény előírásainak, épp ezért ezeket fokozatosan újítani és korszerűsíteni fogják az egyéves átmeneti időszak alatt.

A képviselő-testület arról is döntött, hogy a képviselők decemberi tiszteletdíját az eperjesi gázrobbanás károsultjainak utalják át, Párkány így segít Eperjesnek a bajban.

Csődközelben a KSOH

Parázs vita zajlott az ülésen a KSOH cég gazdasági és anyagi gondjairól, valamint a hulladékelhordás jövőjéről is. A KSOH cégben Párkánynak 35 százalékos tulajdonrésze van, a többségi tulajdonos a magyarországi TSZ Tatabánya. A KSOH-val viszont december 31-ével lejár a 10 éves szerződés a hulladékelhordásra. Mint kiderült, a cég csődközeli helyzetben van, már idén januárra 200 ezer euró mínuszban voltak, és ahhoz, hogy az alkalmazottakat fizetni tudják, ötvenezer euró tagi kölcsönt vettek fel, amiből 30 ezret már kimerítettek. Ráadásul a kölcsön miatt a kisebbségi tulajdonos, azaz Párkány városa tudta nélkül, illetve a Párkány által delegált egyik felügyelőbizottsági tag tudta nélkül a cég ingatlan- és telekrészeit is elzálogosították. A cég jelen lévő képviselői, illetve az egyik felügyelőbizottsági tag viszont jelezte, hogy mindez törvényes és szabályos volt, ezeket a lépéseket jogásszal is egyeztették. Ugyanakkor a KSOH többségi,tatabányaitulajdonosacsak november 27-én jelezte levélben Párkány városának, hogy hajlandó eladni neki a cég részvényeit, azaz Párkány a KSOH-ban ezzel 100 százalékos tulajdonossá válhatna. A helyzetet bonyolítja, hogy a város a jövő évi hulladékelhordásra november elején kiírt egy pályázatot. Ezen a KSOH nem vett részt, a cég képviselőjének indoklása szerint azért, mert a tender egyik alapfeltétele az volt, hogy a pályázó a hulladéktárolást és elhelyezést is vállalja, ezt a KSOH pedig már nem tudja teljesíteni. A tender lezárult.

Tárgyalnak a megoldásról

A képviselő-testületből nagyon sokan bírálták, hogy a polgármester többszöri figyelmeztetés ellenére is túl későn kezdte oldani a hulladékelhordás ügyét, és a KSOH párkányi tulajdonrésze körüli gondokat is sokkal hamarább kellett volna orvosolni. Eugen Szabó ezt azzal utasította el, hogy egész évben ezen dolgoztak, és leszögezte, a hulladékelhordás januártól mindenképp működni fog. Hogy milyen formában, az december végéig tisztázódik. Szabó hozzáfűzte, azzal, hogy a többségi tulajdonos csak november végén jelezte, hogy hajlandó eladni a cég tulajdonrészét a városnak, új helyzet teremtődött, ugyanis a városi vagyon mentése mellett új megoldás is körvonalazódik. Nevezetesen az, hogy Párkány tárgyal a többségi tulajdonossal, és lehetséges, hogy három hónapig még a KSOH végzi majd a hulladékelhordást. Ezzel a megoldással a testület is egyetértett.

Az ülésen jóváhagyták a város jövő évi költségvetését és a jövő évi beruházási tervet is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hunčík Péter

Maradandó sorsesemény

Vesszen Trianon zászló Somorján

Vesszen Trianon zászló Somorján

eső időjárás

Meleg lesz, délutánra jön az eső, jégeső

Sólymos László

A Híd és a Magyar Fórum az alkotmány preambulumának módosítását szorgalmazza

skalica

II. fociliga: óriási az elégedetlenkedés, visszaléphet a Skalica

Kalmár örült, Holman nem

Esti mérkőzések várnak a DAC-ra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.