Palóc mese-beszéd

Budapest, Pilvax kávéház. A bejárat előtt népes gyerekcsapat tolong, tanáruk pedig éppen az 1848-as márciusi eseményekről beszél, amelyek e kávéházhoz is szorosan kapcsolódnak. Mi más célból jöttünk ide. Megszületett a Palóc mese-beszéd című könyv, amelynek bemutatójára voltunk hivatalosak.

Nem számítottunk forgalmi dugóra, s bizony egy kis késéssel érkeztünk meg a kávéházhoz. A magunkkal hozott két mesemondó gyerek, a sajószentkirályi Szabó Bianka és a tornagörgői Zeman Krisztián szaladt átöltözni, hogy méltóképpen, palóc népviseletben mondják el meséjüket az összegyűlteknek. A kávéházban már vártak bennünket a többiek, a bárnai Szegedi Alexandra és a kéméndi Szeleczky Mónika, valamint Jakus Júlia, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Ház munkatársa, a palóc mesemondó versenyek magyarországi szervezője. És persze Tolnai A. László, annak az Allprint Kiadónak az igazgatója, aki a bemutatott csodálatos mesekönyvet megjelentette. Igazi sajtótájékoztatót rendeztek, a kávéházat megtöltötték a magyarországi újságírók. Az igazgató elmondta, nagyon örül ennek a könyvnek, amely egy sorozat második részeként jelent meg a Székely mese-beszéd után. Másfél évvel ezelőtt ugyanitt, azt a kiadványt mutatták be. „Egy sorozatot képzeltünk el, amely a magyar népmesekincs néhány gyöngyszemét kívánja megörökíteni betűben, képben és emberi hangban” – kezdte bevezetőjét Tolnai A. László. Ez a második, a „palóc gyerek” kissé más lett, mint a székely. Fő sajátossága, hogy ebben a könyvben és a CD-n gyerekek mesélnek gyerekeknek. A Székely mese-beszédhez csatolt lemezen Budai Ilona mondja el a székely népmeséket, aki egyébként a sorozat ötletgazdája, ennél a vállalkozásnál pedig három felvidéki és egy magyarországi gyerek hangját halljuk.

A kiadványt gyönyörű rajzok tarkítják, amelyek nemcsak megmozgatják a gyermeki fantáziát, de észrevétlenül hagyományra, ízlésre is tanítanak. Az illusztrációk szigorúan a népviseletek formavilágát és motívumkincsét tükrözik. Szilágyi Eszter Mária illusztrátor dicséretére válik, hogy kisebbfajta kutatást is végzett abból a célból, hogy a rajzok és az oldalak díszítése valóban a hiteles és eredeti palóc népművészetből merítkezzen. Ő volt egyébként a székely kötet rajzolója is. Fábián Edit, a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány elnöke, az ötévessé lett Palócország-Meseország elnevezésű mesemondó verseny főszervezője szintén nagy részt vállalt abban, hogy a könyv elkészülhessen. „Úgy éreztem, ezt a csodálatos palóc kincset, a tájnyelvet mindenképpen meg kell őrizni. Hiszen majdnem egy országnyi területet foglal el, mert Palócföld Szepsitől Nyitrán keresztül Egerig, a palóc fővárost, Balassagyarmatot is beleértve nagy részt foglal magába. Jakus Juli kolléganőmmel úgy gondoltuk, ez olyan óriási és gyönyörű kincs a magyarság számára, amire eddig nem igazán figyeltek oda” – szólt Fábián Edit. Gondoltak hát egy merészet, és elhatározták, megmutatják a világnak a palócság értékeit. Igy jöttek létre a palóc mesemondó versenyek. „A palóc tájnyelv nem tudott igazán betörni a magyar köznyelv mindennapjaiba, holott a németeknél a tájnyelvek párhuzamosan élnek a köznyelvvel. Itt Budapesten viszont mindig erősen rácsodálkoznak a palóc tájnyelvet beszélőkre” – mondta Fábián Edit. A mesemondó mozgalom révén összesen mintegy 300 gyerek mondott palóc nyelvjárásban a versenyen. A palóc nyelv mellett pedig a népviseletet is bemutatták, amely ugyancsak fontos eleme volt a hagyományápolásnak. „Ha valaki elindul egy településről, fontos, hogy azzal keljen útra, amit neki az adott település nyújtani tud. A maga emberségével, hagyományaival, környezetével. S mindez együttvéve megjelenik ebben a könyvben” – mondta köszöntőjében Fábián Edit.

A gyerekek sorra nyilatkoztak arról, mit jelentenek számukra a mesék és a palóc tájnyelv. Szeleczky Mónika kapcsolata a mesékkel pici gyermekkorában kezdődött. Nem úgy a palóc tájszólás, amelyet meg kellett tanulnia, bár a legnyugatabbra fekvő palóc faluban, a Párkány melletti Kéménden az öregek még beszélik a tájszólást. „Szinte a versenyeken tanultam meg palócul, de talán nem is kellett tanulni, mert mintha mindig is tudtam volna” – mesélte Mónika. A mesemondó verseny döntőjén Mónika a Táltos Palóc Nívódíjat kapta.

Zeman Krisztián, mint elmondta, nagyon jó helyzetben van, hiszen neki nem kellett tanulnia a kiejtést. Tornagörgőn beleszületett. „Mindenki így beszél, az iskolában, az utcán, odahaza, mindenütt, én ebben nőttem fel. Nekem könnyű volt, mert a nyelvjárást nem kellett tanulni, csak a meséket” – mosolygott Krisztián. A Csodaszarvas Palóc Nívódíjat elnyert Szabó Bianka, aki Sajószentkirályon szintén beleszületett a nyelvjárásba, nagyszüleitől nagyon sok mesét hallott. Később már ő mesélt a nagyszüleinek. „Eleinte azért jelentkeztem a versenyre, mert szerettem volna megmutatni, mit tudok. Később már azért, mert megszerettem a mesemondást. Tudom, hogy minden embert érdekel a mese, és mindenkinek ott van a szívében a mese iránti szeretet” – foglalta össze. A 15 éves Szegedi Alexandra a mamájától tanulta a mesemondást. Bárnában sokan beszélnek még palócul. Másodikos kora óta járja a versenyeket, s azóta nem tudott a mesemondásról lemondani. Ezeknél a gyerekeknél a továbbiakban minden bizonnyal meghatározó lesz az elmúlt, mesemondó versenyekkel eltelt öt év, s ezek a kezdeti sikerek végigkísérik és segítik őket későbbi pályályukon.

A gyerekeket megostromolták a rádiósok és a tévések, egymás után beszéltették és meséltették őket. Pesti fülükkel bizonyára szívesen hallgatták az ízes palóc nyelvjárást. A budapesti sajtótájékoztatót a tervek szerint az alkotókkal való találkozók követik majd itthon és Magyarországon egyaránt. Remélhetőleg nagyon sok gyerekhez eljut a könyv, s általa talán nemcsak az a háromszáz mesemondó kap további kedvet a palóc mesékhez – s egyáltalán – a mesékhez, hanem mások is. Hiszen a mese mégiscsak a gyerekek lelki tápláléka, még ha manapság a televízió és a számítógép oly erős hatása nagyban megakadályozza, hogy ezt a táplálékot magukhoz vegyék, és lélekben gyarapodjanak általa.