Óvodások olimpiája

ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓPárkány. Négy óvoda és száznál több gyerek vett részt a 10. párkányi oviolimpián.

ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓ

Párkány. Négy óvoda és száznál több gyerek vett részt a 10. párkányi oviolimpián. Az ünnepélyes felvonulás és zászlófelvonás után a gyerekek olimpiai esküt is tettek.

A párkányi szabadidőközpont hagyományos rendezvényén az Ady utcai, a Bartók utcai, a Hársfa utcai és a Szövetkezet sori óvoda is jelen volt. A nyolc-tizenkét fős csapatokat lelkes szurkolótábor buzdította. „A hetvennél alacsonyabb létszámú óvodák egy csapatot indíthattak. Azok az óvodák, ahol az óvodások száma meghaladja a hetvenet, két csapattal nevezhettek a versenyre. Örülünk, hogy a jubileumi versenynek több mint száz résztvevője volt. Az előző években a részvétel átlagosan hatvanöt fő körül mozgott” – mondta Július Hégli, a szabadidőközpont vezetője. A gyerekek hagyományos és rendhagyó sportágakban mérhették össze ügyességüket. A 30 méteres futás, távolugrás, célba dobás, medicinlabdás dobás és akadályfutás mellett rollerrel és kisautóval is versenyeztek. Az oviolimpiáról a résztvevők emlékéremmel, a legeredményesebb sportolók oklevéllel, az óvodák serleggel és oklevéllel tértek haza. A versenyen 21 arany-, ezüst- és bronzérmet osztottak ki. A legeredményesebb az Ady utcai szlovák óvoda, az éremtáblázat második helyezettje a Bartók utcai, harmadik helyezettje a Szövetkezet sori óvoda lett.

Az oviolimpia csak egyike a szabadidőközpont azon rendezvényeinek, amelyekkel a helyi óvodásokat és iskolásokat próbálják megszólítani. Egész évben különféle szakkörökkel, rendezvényekkel, kirándulásokkal, az iskolai szünetekben pedig napközis táborral várják a gyerekeket. (guzsu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?